Wekerle Napok 2019

létrehozva: 2019. 11. 08.
frissítve: 2019. 11. 08.

2019. november 13-14-én  Mór Városi Önkormányzat pályázati támogatásának köszönhetően ismét megrendezi Móron a Wekerle Napokat a Wekerle Sándor Alapítvány.

A rendezvény fővédnöke: Törő Gábor országgyűlési képviselő.

A szervezők és együttműködő partnereik számos érdekes programmal várják a lakosságot, az intézmények és a civil szféra képviselőit.

November 13-án a megnyitót követően "Az 5. hullám - a digitális jövő" címmel tudományos előadásokra kerül sor neves előadók részévételével.

November 14-én a Wekerle emlékműnél ünnepi megemlékezés és koszorúzás, majd ezt követően a Művelődési Házban a Wekerle novellapályázat eredményhirdetése és ünnepi műsor teszi tartalmassá Wekerle Sándor születésének évfordulóját. Dr. Kárbin Ákos történész folytatja tavalyi nagy sikerű előadását Wekerle Sándor életművéről, bemutatva három miniszterelnökségét, majd Wekerle Sándor tiszteletére fogadással zárul a rendezvénysorozat.

A programok mellett Nagy Benedek szobrászművész új Wekerle emlékérme, továbbá alkalmi postabélyegzéssel  egybekötve egyedi emlékképeslap és egyedi bélyeg bemutatására is sor kerül a Wekerle hagyományőrzés jegyében.  

A rendezvények nyitottak, térítésmentesen, előzetes regisztrációval látogathatók.
Regisztrálni az alapítvány honlapján közzétett űrlapon, illetve a wekerlenapok.hu címen lehet.

További hírek:

TÁJÉKOZTATÁS a Fejér Vármegyei Kormányhivatal előzetes vizsgálatot lezáró határozatáról

Tájékoztatom az érintetteket, hogy a Sárréti Agrár Kft. által a Mór, 01083/11 és 01083/12 hrsz.-ú ingatlanokon tervezett öntözővíz-tározó és a Mór, 01053/1, 01059/1-2, 01083/5, 7-10 hrsz.-ú ingatlanokon tervezett öntözőtelep kialakítása tárgyában a Fejér Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztálya az előzetes vizsgálati eljárásában döntést hozott, a döntésbe a betekintési lehetőség biztosított a Móri Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és -üzemeltetési Irodáján ügyfélfogadási időben, illetve a hirdetőtáblán, továbbá megtekinthető a mellékelt csatolmányban is.

Ügyfélfogadási idő: Hétfő:   8:00-12:00 és 13:00-16:00

                                   Szerda: 8:00-12:00 és 13:00-16:00

                                   Péntek: 8:00-13:00

Mór, 2023. március 24.

                                                                               

                                                                                                  dr. Taba Nikoletta

                                                                                                            jegyző

Meghívó

MEGHÍVÓ

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

2023. március 29. (szerda)

13:00 órakor

tartja soros nyilvános ülését, amelyre meghívom és egyúttal szíves megjelenését kérem.

Az ülés helye: Városháza - emeleti nagyterem

HIRDETMÉNY a bírósági ülnökök 2023. évi jelöléséről és választásáról

Az Alaptörvény 27. cikkének (2) bekezdése értelmében az ítélkezésben törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák (ülnökök) is részt vesznek.

A bírósági ülnökök jogállására és választására vonatkozó részletes szabályokat a bírák jogállásáról és javadalmazásáról szóló 2011. évi CLXII. törvény (a továbbiakban: Bjt.) tartalmazza.

HIRDETMÉNY Mór város településrendezési eszközök módosításának partnerségi és lakossági véleményezéséről

Mór Városi Önkormányzat a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 66. § és Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 467/2022. (XII.14.) határozata alapján, általános eljárás keretében folytatja le a 10/2022. (IV.1.) önkormányzati rendelettel jóváhagyott Mór város helyi építési szabályzatának és a 87/2022. (III.30.) határozattal elfogadott településszerkezeti terv módosítását.

Tájékoztatás útfelújításról

Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot,

hogy a Magyar Közút Nzrt. tájékoztatása szerint 2023. március 13-án megkezdődik a 8216. jelű Zirc - Mór összekötő út 31+500 - 33+240 km szelvények közötti szakaszának felújítása.