Meghívó

létrehozva: 2017. 12. 07.
frissítve: 2017. 12. 08.

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. december 13. (szerda) 13:00 órakor tartja soros ülését, amelyre meghívom és egyúttal szíves megjelenését kérem.

Az ülés helye: Városháza - emeleti nagyterem

NAPIRENDI JAVASLAT

1.)JELENTÉS lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

2.)TÁJÉKOZTATÓ az átruházott hatáskörben hozott polgármesteri, jegyzői és bizottsági döntésekről és azok végrehajtásáról

3.)JAVASLAT a 2018. évi köztisztviselői illetménykiegészítésről és vezetői illetménypótlékról szóló rendelet megalkotása tárgyában

4.)JAVASLAT az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény hatályba lépéséhez kapcsolódó rendelet módosításokra

5.) JAVASLAT elektronikus ügyintézés bevezetéséhez kapcsolódó rendelet módosításokra (pótanyagként kerül kiküldésre)

6.)TÁJÉKOZTATÓ Mór város településképi arculati kézikönyve és településképi rendelete (véleményezési szakasz) partnerségi egyeztetéséről, valamint az elkészített végleges anyagról

7.)JAVASLAT Mór 48/1/A/3 helyrajzi számú lakás vásárlási kérelme tárgyában

8.)JAVASLAT Mór város településfejlesztési koncepciója elfogadása tárgyában

9.)JAVASLAT együttműködési megállapodás Mór város területén elektromos töltőállomás kialakítására

10.)JAVASLAT RC modell sport gyakorlásához terület biztosítása tárgyában

11.)JAVASLAT a Brigetio Gyógyfürdő Komárom igénybevételének támogatására

12.)JAVASLAT a cafetéria-juttatások 2018. évi összegének meghatározása tárgyában

13.)JAVASLAT a hivatali köztisztviselők 2018. évi teljesítményértékelésének alapját képező kiemelt célok meghatározására

14.)JAVASLAT az MNV ZRT.-től ingyenes tulajdonba kapott ingatlanokkal kapcsolatos jelentési kötelezettség teljesítésére

15.)JAVASLAT Mór város településrendezési eszközeinek módosítására

16.)JAVASLAT „Mór Városi Önkormányzat épületeinek energetikai korszerűsítése” című pályázat Mór, Vénhegyi u. 1. (Zrínyi utca 36.) szám alatti ingatlan energetikai korszerűsítése közbeszerzési eljárás lezárása

17.)JAVASLAT „vállalkozási keretszerződés mór városi önkormányzat közigazgatási területén padkanyesési, útfenntartási munkák elvégzésére 2018. évben” tárgyú közbeszerzési eljárás megindítása

18.)JAVASLAT „vállalkozási keretszerződés mór városi önkormányzat közigazgatási területén nyílt és közcélú csatornák üzemeltetésére, karbantartására 2018. évben” tárgyú közbeszerzési eljárás megindítására

19.)JAVASLAT a MÓRI SE kérelme tárgyában

20.)JAVASLAT Mór, Vértes u. 5. szám alatti lakóközösség kérelme tárgyában

21.)JAVASLAT az E.ON Zrt.-vel kötendő közcélú közvilágítási használati megállapodás jóváhagyása tárgyában (melléklet pótanyagként kerül kiküldésre)

22.)JAVASLAT a hagyományos technológiával épült ingatlanok energetikai felújításának, korszerűsítésének támogatása tárgyában

23.)JAVASLAT a Közép-Duna Vidéke Hulladékgazdálkodási Önkormányzati Társulás társulási megállapodásának módosítására

24.)JAVASLAT Mór Városi Önkormányzat 2018. évi belső ellenőrzési tervének jóváhagyására

25.)TÁJÉKOZTATÓ az önkormányzati képviselők képviselői tevékenysége tárgyában (11. sz. melléklet pótanyagként kerül kiküldésre)

26.)JAVASLAT a képviselő-testület 2018. évi I. féléves munkatervére

27.)Polgármesteri tájékoztató

28.)JAVASLAT zárt ülés elrendelése tárgyában

29.)Kérdések, interpellációk

 

Az érdeklődők a nyilvános ülés napirendjeihez tartozó előterjesztéseket a http://www.mor.hu weblapon tekinthetik meg.

Mór, 2017.december 7.

 

Fenyves Péter

polgármester  

További hírek:

HIRDETMÉNY-ÓVODAI BEÍRATÁS

Mór Városi Önkormányzat értesíti azokat a szülőket, akiknek gyermeke a harmadik életévét 2019. augusztus 31.-ig betölti, valamint a 2019/2020. nevelési év során tölti be a 3. életévét (az utóbbiak előjegyzésbe kerülnek), hogy a fenntartásában lévő óvodákban és a Móri Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában lévő székhely óvodában az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, a Képviselő-testülettől 5/2015. (IV.1.) Ök. rendelet 1. sz. mellékletének alapján, átruházott hatáskörben eljárva, továbbá a Móri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet 20.§ (1) bek. alapján, az óvodai beíratási időpontokat 2019/2020-as nevelési évre az alábbiak szerint határozta meg:

FELHÍVÁS BORVERSENYRE

Tisztelt Borosgazdák!

A Móri Borvidék borosgazdáinak hagyományos Szent György napi borversenye 2019. április 26-án, pénteken kerül megrendezésre.

A borverseny helye: Mór, Művelődési Ház (Erzsébet tér 14.)

Felhívás!-Szemétszedési akció

Felhívás!

Mór Városi Önkormányzat az Erdőmentők Alapítvánnyal közösen szemétszedési akciót szervez 2019. március 30-án szombaton. Gyülekező a Wekerle Szabadidő Központ parkolójában 8.00 órakor. Kesztyűt, szemeteszsákot és ásványvizet biztosítunk, poharat vagy kulacsot mindenki hozzon magával. Kérjük, aki tud segítsen, legyen minél tisztább szeretett kis városunk és környéke.

Zöldhulladék gyűjtési akció!

Mór Önkormányzata értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy a Depónia Nonprofit Kft. lebonyolításával 2019. március 30-án zöldhulladék gyűjtést szervez Mór település területén.

Hirdetmény bírósági ülnökválasztásról

Magyarország Alaptörvénye "A bíróság" fejezetének 27. cikk (2) bekezdése értelmében törvény által meghatározott ügyekben és módon nem hivatásos bírák is részt vesznek az ítélkezésben.

2019-ben a Köztársasági Elnök március 7. és április 30. napja közé eső időtartamra tűzte ki az ülnökválasztást.

Az ülnökválasztással kapcsolatos tudnivalókat a csatolt hirdetmény tartalmazza.