Lakossági tájékoztatás koronavírus elleni korlátozó intézkedésekről!

létrehozva: 2020. 03. 15.
frissítve: 2020. 03. 15.

Tisztelt Móri Polgárok!

A Kormány által március 13-án bejelentett iskolai változások, a bezárás és a digitális munkarend bejelentését követően egyeztettem a móri bölcsőde és óvodák vezető szakembereivel, valamint a közétkeztetést végző intézmény vezetőjével. Az egyeztetést követően polgármesterként az alábbi intézkedéseket hoztam meg március 16-a hétfő 0:00 órától:
Bár városunkban továbbra sem tudunk koronavírussal igazoltan fertőzött betegről, de úgy gondolom, a megelőzés érdekében az alábbi óvintézkedésekre szükség van:

Március 16., hétfő 0:00 órától az önkormányzati fenntartású bölcsődében és óvodákban rendkívüli szünetet rendelek el Móron a 45/2020. (III.14.) Korm. rendelet 2.§ alapján.

Tekintettel arra, hogy nem tud minden család gyors megoldást találni, hétfőtől ügyeleti rendet működtetnek majd az óvodákban és bölcsődében. Minden óvoda és a bölcsőde ügyeletet tart. Az ügyelet napi időpontja megegyezik az adott szervezeti egység szokásos napi nyitva tartásával. Ez az ügyelet később is működni fog, és meghatározott rend szerint fogadják majd a gyermekeket, ha szükséges. Ennek mikéntjéről az intézményvezetők adnak majd tájékoztatást a szülőknek.
A bölcsőde és óvodák bezárását a megelőzés céljából az intézményvezetők és a szakemberek egyöntetűen támogatták, azonban tisztában vagyunk azzal, hogy ez a döntés sok esetben nem hozza egyszerű helyzetbe a családokat. 
Ahogy Orbán Viktor miniszterelnök, úgy a móri szakemberek és jómagam is azt kérjük, lehetőség szerint ne a nagyszülők vagy idősebb rokonok vigyázzanak a gyermekekre, hiszen leginkább rájuk nézve veszélyes a vírus. 

Ezzel egyidejűleg kérem a munkáltatókat, amennyiben megoldható, tegyék lehetővé a kisgyermekes munkavállalóknak az otthoni munkavégzés, az úgynevezett “home office” lehetőségét. 

Számos családban nagy segítség a gyermekek közétkeztetésének lehetősége, így ezt a továbbiakban is biztosítani fogjuk mindazoknak, akik erre rászorulnak a helyben kialakult szokásos rend szerint.

Egyéb területek vonatkozásában is döntéseket hoztam, illetve az alábbiakról tájékoztatom Önöket:
Hétfőn 0:00 órától – az ellátottak védelme érdekében is – átmenetileg bezárjuk a Szociális Alapszolgáltatási Központban az időseknek biztosított nappali szociális ellátást. Az étkeztetést az azt igénylők számára azonban folyamatosan biztosítjuk az igazgató intézkedése szerint. Az intézmény hétfőn délelőtt még ügyeletet tart, hogy mindazokat fogadni tudja, akik addig nem értesülnek az intézkedésről. 

A Lamberg-kastély muzeális kiállító helyein és minden telephelyén a látogatás szünetel. A könyvtár ügyeleti rend szerint működik az igazgató által meghatározott rend szerint.

A Wekerle Sándor Szabadidőközpont minden egysége zárva tart.

Az előttünk álló napokban, ahogy ígértem, folyamatosan egyeztetni fogok az érintett vezetőkkel, szakemberekkel, a kormányhivatallal és a rendészeti szervekkel.

Fontosnak tartom ismét hangsúlyozni, jelenleg sem tudunk városunkban igazoltan fertőzött koronavírusos betegről, a ma meghozott intézkedések a megelőzést szolgálják, hiszen a legfontosabb ezekben a napokban a fertőzési gócpontok kialakulásának megelőzése. Nyomatékosan kérem, hogy a következő időszakban mind a felnőttek, mind a gyermekek kerüljék a csoportos találkozásokat és az együttléteket!
A legfontosabb a móri emberek egészsége és biztonsága.
Bár ezek az intézkedések megváltoztatják mindennapjainkat, türelmet, higgadtságot és körültekintést kérek mindenkitől.

Hiszem, hogy mi, móri emberek együtt, közösen túljutunk ezen a krízisen! 

A korlátozó intézkedések visszavonásig érvényesek

Fenyves Péter s.k.
    Mór Város Polgármestere

További hírek:

FELHÍVÁS VERSENYTÁRGYALÁSRA - vásárcsarnok

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete nevében – 32/2015. (VIII.31.) Ök. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 5. § (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján – az Önkormányzat tulajdonát képező alábbi ingatlan/ok (nem lakáscélú helyiségek) vonatkozásában MÓR-HOLDING Kft. pályázatot ír ki, és nyilvános versenytárgyalás keretében bérbe adja:

FELHÍVÁS VERSENYTÁRGYALÁSRA - istálló épület

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete nevében – 32/2015. (VIII.31.) Ök. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 5. § (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján – az Önkormányzat tulajdonát képező alábbi ingatlan/ok (nem lakáscélú helyiségek) vonatkozásában MÓR-HOLDING Kft. pályázatot ír ki, és nyilvános versenytárgyalás keretében bérbe adja:

Meghívó

MEGHÍVÓ

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

2025. április 30. (szerda)

13:00 órakor

tartja soros nyilvános ülését, amelyre meghívom és egyúttal szíves megjelenését kérem.

Az ülés helye: Városháza - emeleti nagyterem

Menetrend változás - 2025. április 28-tól

Tisztelt Utazóközönség!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Mór város helyi menetrend szerinti autóbuszos személyszállítási közszolgáltatásának menetrendje 2025. április 28-tól az alábbiak szerint megváltozik:

 

 

  • Mór Autóbusz-állomásról munkanapokon 5 óra 15 perc helyett 5 óra 05-kor indul a járat és a Velegi úti lakótelepre 5 óra 46 perc helyett 5 óra 36-ra érkezik (3-as járat),
  • Mór, Velegi úti lakótelepről iskolai előadási napokon 7 óra 10 perc helyett 7 óra 00-kor indul a járat és az Autóbusz-állomásra 7 óra 36 perc helyett 7 óra 26-ra érkezik (2-es járat),
  • Mór, Velegi úti lakótelepről iskolai előadási napokon 7 óra 15 perc helyett 7 óra 05-kor indul a járat és az Autóbusz-állomásra 7 óra 34 perc helyett 7 óra 24-ra érkezik (1-es járat),
  • Az Autóbusz-állomásról munkanapokon 20:35 perckor induló és a Velegi úti lakótelepre 20 óra 53 perckor érkező járat törlésre kerül (1-es járat).