ÁTADTÁK FEJÉR MEGYE 14. KORMÁNYABLAKÁT A SZÉKESFEHÉRVÁRI VASÚTÁLLOMÁSON

létrehozva: 2018. 12. 18.
frissítve: 2018. 12. 19.

Dr. Bíró Attila, a Miniszterelnökség hatósági ügyekért felelős helyettes államtitkára, dr. Simon László kormánymegbízott, a Fejér Megyei Kormányhivatal vezetője, Törő Gábor, Fejér megye 2. számú egyéni választókerület országgyűlési képviselője, dr. Cser Palkovics András, Székesfehérvár Megyei Jogú Város polgármestere és dr. Homolya Róbert, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója ma, a székesfehérvári vasútállomáson, ünnepélyes keretek között átadta Fejér megye 14. kormányablakát.

Az állampolgároknak az államról alkotott képét, véleményét alapvetően meghatározza az, amikor ügyeik intézése során közvetlen kapcsolatba kerülnek az állammal. Kívánságuk és egyben jogos elvárásuk is, hogy ügyeiket hatékonyan, gyorsan és egyszerűen intézhessék. Ezért a Magyar Kormány és a Fejér Megyei Kormányhivatal kiemelt célja, hogy mindenki a lakóhelyéhez legközelebbi, vagy bármely, a számára legkönnyebben elérhető kormányablakban, munkaidőn kívül is el tudja intézni hivatalos ügyeit. Székesfehérvár vasútállomás felvételi épületének emeletén, 152 négyzetméteren 6 ügyfélpult és 1 fotófülke várja az utasokat, akadálymentes megközelítési lehetőséggel.

Az „Állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat fejlesztési program (kormányablakok)” megnevezésű projekt célja állomások rendszerterv szerinti fejlesztése. A beruházás keretében a MÁV – az állomási szolgáltatások részeként – kialakítja a kormányablakok hálózatát. A kivitelezési költség Székesfehérvár esetében 68,6 millió forint volt; a kormányablak európai uniós forrás bevonásával valósult meg. A beruházásoknak köszönhetően az állomáson olyan valódi közösségi tér jött létre, ahol az emberek a számukra fontos szolgáltatásokat utazásaik során is könnyedén elérhetik, ezáltal sok időt spórolhatnak meg.

Fejér megyében december 14-éig 13 kormányablak szolgálta a lakosságot. A kormányablakok modern, barátságos környezetben, akadálymentesített helyszíneken, felkészült és tapasztalt ügyintézőkkel várják az ügyfeleket. Fejér megye kormányablakai a hét minden munkanapján, folyamatos nyitva tartással, hétfői és csütörtöki napokon meghosszabbított ügyfélfogadási idővel működnek. A Fejér megyében működő integrált ügyfélszolgálatokon 2017-ben több mint 500 ezer fő jelent meg személyesen.

Az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program éves fejlesztési keretének megállapításáról rendelkező kormányhatározat nevesíti az állomásfejlesztési és integrált ügyfélszolgálat-fejlesztési programot. Ennek keretében alakították ki a MÁV Zrt. székesfehérvári, Béke tér 6–7. szám alatti épületében Fejér megye tizennegyedik, a Székesfehérvári járás ötödik, Székesfehérvár harmadik kormányablakát.

Székesfehérváron a vasútállomás szervesen integrálódott a város életébe. A létesítmény Magyarország egyik legnagyobb és legforgalmasabb, komoly városi infrastruktúrával megerősített vasúti csomópontja, ahol nyolc vasútvonal fut össze. Nyugat-Magyarország legkorszerűbb állomása, amely a közelmúltban 32 milliárd forintból újult meg. A térségben ez az állomás bonyolítja le a legnagyobb forgalmat, a legforgalmasabb időszakokban akár 260 vonat is használja, naponta átlagosan közel 9000 utas fordul meg itt. A jól szervezett városi tömegközlekedésnek, a Budapest–Székesfehérvár vonal fejlesztéseinek, az új motorvonatoknak és a javuló pontosságnak köszönhetően a vasúttal munkába ingázók száma igen jelentős és folyamatosan növekszik. Míg 2015-ben 7, 2016-ban 7,2, tavaly már 8 millióan vették igénybe a vasutat a székesfehérvári elővárosi fővonalon. Idén pedig – az első tíz hónap adatai szerint – 7,9 millióan vásároltak menetjegyet, ami a tavalyi év hasonló időszakához képest 18 százalékos bővülést jelent.

A székesfehérvári a 10. olyan MÁV-állomás, ahol az utazók praktikusan, munkába menet vagy onnan hazafelé tartva vehetik igénybe a kormányablakok szolgáltatásait, s a tervek szerint ez a szám a jövőben 13-ra fog emelkedni. Az új kormányablak kiépítésével az volt a döntéshozó szándéka, hogy a megyeszékhelyen és vonzáskörzetében élők, itt munkát vállalók gyorsabban és, lehetőség szerint, igényeikhez jobban igazodó ügyfélfogadási időben intézhessék ügyeiket.

Az akadálymentesített kormányablakban 6 ügyfélszolgálati munkahellyel és fotófülkével rendelkező, integrált ügyfélszolgálat jött létre. Megnyitásával enyhülni fog a belvárosi kormányablakok leterheltsége, ezáltal ott is gyorsulnak az ügyintézési folyamatok.

Székesfehérvár, 2018. december 14.

További hírek:

KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁS

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy Magyarország Kormánya a 71/2020. (III.27.) Korm.rendeletében kijárási korlátozásról döntött. A jogszabály a Magyar közlöny 56. számában jelent meg.

Pályázati kiírás - Pénzügyi Irodavezető

Móri Polgármesteri Hivatal

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet

Pénzügyi Irodavezető

munkakör betöltésére.

TŰZVÉDELMI FELHÍVÁS!

 

Tűzvédelmi tájékoztatás társasházaknak veszélyhelyzet idejére!

Felhívás - Veszélyhelyzet kezeléséhez adománygyűjtésre

Mór Városi Önkormányzata kéri és köszönettel fogadja mindazon magánszemélyek és cégek pénzbeli adományát, akik hozzájárulnának a koronavírussal kapcsolatos extra költségek fedezéséhez, illetve minden olyan eszközbeszerzéshez, amire polgárainknak, intézményeinknek szüksége van. A pénzadományokat a Családsegítő Alapítvány alábbi számlaszámán gyűjti:

K&H Bank számlaszám: 10401017-49515749-49521050

Kérjük, hogy a közleményben feltétlenül tüntesse fel az ADOMÁNYOZÓ NEVÉT és a „Veszélyhelyzet kezeléséhez adomány” megnevezést.

Az adományok szétosztásának sorrendiségét a „Felhívás” melléklete tartalmazza.

Köszönjük megtisztelő támogatásukat!

                                                                                                  Fenyves Péter

                                                                                                   polgármester

Autóbuszok menetrendjének változása

Tisztelt Lakosság!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Mór város helyi autóbuszjárat menetrendje változik!

2020. március 25-től (szerda) a munkaszüneti napokon érvényes menetrend szerint közlekednek az autóbuszjáratok a hét minden napján.

Helyijárat menetrendje itt elérhető.

Fenyves Péter
polgármester