Finisben a jelentkezés a Fehérvár Hangjára

létrehozva: 2017. 09. 27.
frissítve: 2017. 09. 27.

Október 8-ig lehet nevezni Székesfehérvár és Fejér megye rangos zenei tehetségkutatójára, a Fehérvár Hangja versenyre. A jelentkezők meghallgatása október derekán lesz Fehérvár új ifjúsági szórakozóhelyén, a Petőfi Kultúrtanszéken.

A Fehérvár Hangja egy 2011-ben útjára indult zenei tehetségkutató, amely a legjobb Fejér megyei fiatal énekeseket igyekszik felkutatni kétévente, így 2017-ben is. A verseny fődíja a rangos „Fehérvár Hangja” cím, amit a nyertes viselhet, aki egyéb értékes ajándékok mellett a Fehérvár Travel jóvoltából partnerével Párizsba utazhat.

A verseny felhívása az elmúlt hetekben leginkább a fiatal felnőtt korosztályt mozgatta meg: az eddigi jelentkezők átlagéletkora 20,1 év, a legfiatalabb versenyző 17, a legidősebb 28 éves – a felső korhatár egyébként idén is 29 év. A Fehérvár Hangja címért leginkább a lányok kívánnak versenybe szállni, az eddigi jelentkezők között egynegyed a fiúk aránya. A nevezők fele székesfehérvári, a többiek a megye egyéb településeiről érkeznek a meghallgatásra.

A jelentkezők pop, rock, jazz és musical műfajban választhatnak dalokat a meghallgatásra – az eddigi nevezők fele-fel arányban választottak hazai és külföldi számokat, a paletta Enyától Kehlanin át Bródy Jánosig és Pápai Jociig terjed.

A versennyel kapcsolatos minden információ a www.fehervarhangja.hu honlapon olvasható, és itt érhető el az online jelentkezési lap is.

További információk:

Szigl Barbara
Fehérvári Programszervező Kft.

Székesfehérvár, III. Béla király tér 1. (Művészetek Háza)
Telefon: +3622/202-340
E-mail: info@fehervarhangja.hu
Honlap: www.fehervarhangja.hu
Facebook: www.facebook.com/fehervarhangja

További hírek:

Pályázati felhívás - Lamberg-kastély Művelődési Központ, Könyvtár és Muzeális Kiállítóhely intézményvezetői (igazgató) munkakör ellátására

Mór Városi Önkormányzat a Munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény és a kulturális intézményben foglalkoztatottak munkaköreiről és foglalkoztatási követelményeiről, az intézményvezetői pályázat lefolytatásának rendjéről, valamint egyes kulturális tárgyú rendeletek módosításáról szóló 39/2020. (X. 30.) EMMI rendelet alapján pályázatot hirdet a Lamberg-kastély Művelődési Központ, Könyvtár és Muzeális Kiállítóhely intézményvezetői (igazgató) munkakör ellátására.

Meghívó

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

2022. április 27 (szerda)

13:00 órakor

tartja soros nyilvános ülését, amelyre meghívom és egyúttal szíves megjelenését kérem.

Az ülés helye: Városháza - emeleti nagyterem

HIRDETMÉNY MÓR JEGENYE UTCAI TELKEK ÉRTÉKESÍTÉSÉRŐL

Mór Városi Önkormányzat (8060 Mór, Szt. István tér 6.) a tulajdonában levő Mór Jegenye utcában kialakított kivett beépítetlen terület megnevezésű tehermentes ingatlanokat értékesítésre meghirdeti építési telkek céljára.

FELHÍVÁS - Pro Urbe Emlékérem adományozására

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete attól a céltól vezérleve, hogy a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket és szervezeteket méltó elismerésben részesíthesse, valamint személyüket és cselekedeteiket megfelelőképpen értékelve állíthassa példaként az utókor elé Mór Város Díszpolgári Címet, valamint Pro Urbe Emlékérmet alapított.

Meghívó

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

2022. április 19. (kedd)

8:15 órakor

tartja soron kívüli nyilvános ülését, amelyre meghívom és egyúttal szíves megjelenését kérem.

Az ülés helye: Városháza - emeleti nagyterem