ÖSSZEVONT JELENTÉS Mór Városi Önkormányzat közigazgatási terültén végzett közúti helyi menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatásról 2021. évben
Mór Városi Önkormányzat a személyszállítási közszolgáltatási tevékenységről szóló 2012. évi XLI. törvény 5. § (5) bekezdésében foglaltak alapján a vasúti és közúti személyszállítási közszolgáltatásról, valamint a 1191/69/EGK és az 1107/70/EGK tanácsi rendelet hatályon kívül helyezéséről szóló, az Európai Parlament és a Tanács 1370/2007/EK rendelete 7. cikk (1) bekezdésében meghatározott, a felelősségi körébe tartozó személyszállítási közszolgáltatási tevékenységről, a kiválasztott közszolgáltatóról, valamint a visszatérítés útján az említett közszolgáltatónak biztosított ellentételezésekről és kizárólagos jogokról szóló jelentést tesz közzé.
Mór Városi Önkormányzat közigazgatási területén az autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítási közszolgáltatás végzésének kizárólagos joga 2021. január 1. – 2021. augusztus 31. között a VOLÁNBUSZ Közlekedési zártkörűen működő Részvénytársaságot (KNYKK Középnyugat-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. jogutódjaként) illette meg (székhelye: 1091 Budapest Üllői út 131.),
2021. szeptember 1. – 2021. december 31. között az M-BUSSAL Kft-t (székhelye: 8200 Veszprém, Házgyári u. 1.) illette meg.
A VOLÁNBUSZ Zrt. 2021. január 1. – 2021. augusztus 31. között Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 373/2012.(XII.21) számú határozata alapján 2012. december 28-án a két fél között megkötött közszolgáltatási szerződés alapján látta el menetrend szerinti autóbuszjárattal történő helyi személyszállítási tevékenységet.
Az M-BUSSAL Kft. 2021. szeptember 1. – 2021. december 31. között Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 375/2021. (VII.23.) határozata alapján 2021. július 23-án a két fél között megkötött közszolgáltatási szerződés alapján látta el menetrend szerinti autóbuszjárattal történő helyi személyszállítási tevékenységet.
Mór Városi Önkormányzat a 2021. év vonatkozásában:
- a VOLÁNBUSZ Zrt.-t érintően a bevételekkel nem fedezett indokolt költségek közszolgáltatási ellentételezéseként bruttó 16.747.800 Ft összegű, illetve bruttó 9.314.300 Ft összegű önkormányzati támogatást nyújtott,
- az M-BUSSAL Kft.-t érintően a közszolgáltatási szerződés 5.1.3. pontja alapján bruttó 8.912.327 Ft összeget nyújtott a helyi személyszállítási feladatok ellátásáért. Továbbá a közszolgáltatási szerződés 5.1.4. pontja bruttó 900.000 Ft összegű költségtérítési többletigény kifizetését biztosította.
Vasúti közlekedéssel kapcsolatos közszolgáltatási kötelezettség Mór Városi Önkormányzat felelősségi körébe nem tartozik.
Mór, 2022. november 11.
Fenyves Péter Dr. Taba Nikoletta
polgármester jegyző
További hírek:
FELHÍVÁS VERSENYTÁRGYALÁSRA - istálló épület
általános | 2025. 04. 28.
Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete nevében – 32/2015. (VIII.31.) Ök. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 5. § (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján – az Önkormányzat tulajdonát képező alábbi ingatlan/ok (nem lakáscélú helyiségek) vonatkozásában MÓR-HOLDING Kft. pályázatot ír ki, és nyilvános versenytárgyalás keretében bérbe adja:
Meghívó
általános | 2025. 04. 24.
MEGHÍVÓ
Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
2025. április 30. (szerda)
13:00 órakor
tartja soros nyilvános ülését, amelyre meghívom és egyúttal szíves megjelenését kérem.
Az ülés helye: Városháza - emeleti nagyterem
Menetrend változás - 2025. április 28-tól
általános | 2025. 04. 22.
Tisztelt Utazóközönség!
Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy Mór város helyi menetrend szerinti autóbuszos személyszállítási közszolgáltatásának menetrendje 2025. április 28-tól az alábbiak szerint megváltozik:
- Mór Autóbusz-állomásról munkanapokon 5 óra 15 perc helyett 5 óra 05-kor indul a járat és a Velegi úti lakótelepre 5 óra 46 perc helyett 5 óra 36-ra érkezik (3-as járat),
- Mór, Velegi úti lakótelepről iskolai előadási napokon 7 óra 10 perc helyett 7 óra 00-kor indul a járat és az Autóbusz-állomásra 7 óra 36 perc helyett 7 óra 26-ra érkezik (2-es járat),
- Mór, Velegi úti lakótelepről iskolai előadási napokon 7 óra 15 perc helyett 7 óra 05-kor indul a járat és az Autóbusz-állomásra 7 óra 34 perc helyett 7 óra 24-ra érkezik (1-es járat),
- Az Autóbusz-állomásról munkanapokon 20:35 perckor induló és a Velegi úti lakótelepre 20 óra 53 perckor érkező járat törlésre kerül (1-es járat).
MEGHÍVÓ - Mór- Freudenberg Testvérvárosi kapcsolat 35 éves évfordulójának ünnepi műsorára
általános | 2025. 04. 14.
Álláshirdetés - konyhai kisegítő munkakör betöltésére
általános | 2025. 04. 09.
Mór Városi Önkormányzat Ellátó Központja
konyhai kisegítő állást hirdet
a Szent István tér 9. szám alatti, Radnóti főzőkonyha telephelyén.