XII. Mercedes-Benz Csillagtúra
Különleges autókaravánt tekinthetnek meg az érdeklődők szeptember 10-11-én a XII. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra keretében, amelynek során az idén 135 éves csillagos márka veteránautói mutatkoznak be, és a vezetőik is próbára teszik tudásukat. A közel 100 autó Zsámbékról indul és a Zalai-dombság lankáin át Zalaegerszeget érintve halad Nagykanizsáig. A nagy becsben tartott oldtimerek között egyebek mellett idén 70-, illetve 60 éves modellek is megtekinthetők lesznek.
A Mercedes-Benz hazai importőre kétévente rendezi meg a Mercedes-Benz Classic Csillagtúrát. Az oldtimerek a két nap alatt számos településen áthaladnak, ahol az érdeklődők megcsodálhatják az autóritkaságokat.
XII. Mercedes-Benz Classic Csillagtúra - helyszínek és időpontok
Az egyes helyszínekre az autók percenként érkeznek, és mintegy másfél órán keresztül haladnak át. Az érdeklődőknek lehetőség lesz alaposabban megtekinteni a veteránautókat (ezek a táblázatban Autóbemutatóként szerepelnek), a további helyszíneken a látványos autóritkaságok rövidebb megállásokkal haladnak át.
2021.09.10. péntek | ||
Település | Helyszín | Első autó |
Zsámbék | Rajt - Drivingcamp (zártkörű) | 9:00 |
Lovasberény | Cziráki-kastély | 9:50 |
Gánt | Béke tér | 10:15 |
Mór | Szent István tér | 10:40 |
Kisbér | Lovarda | 11:30 |
Pannonhalma | Várlaja tér | 12:10 |
Pápa | Fő tér - Autóbemutató | 14:30 |
Noszlop | Sport u. | 14:55 |
Sümeg | Vár alatti parkoló | 15:30 |
Zalaszántó | Fő u. nagy betonplacc | 16:20 |
Zalakaros | Park Inn by Radisson H. | 17:00 |
2021.09.11. szombat | ||
Település | Helyszín | Első autó |
Zalakaros | Rajt - Park Inn by Radisson H. | 9:00 |
Keszthely | Kastélypark | 9:55 |
Tilajújhegy |
Harangláb |
10:40 |
Kemendollár | Béke liget | 11:05 |
Zalaegerszeg | Dísz tér - Autóbemutató | 11:25 |
Zalaegerszeg | ZalaZone (zártkörű esemény) | |
Zalalövő | Szabadidőpark | 14:15 |
Lenti | Rendezvénytér parkoló | 15:05 |
Csörnyeföld | Községközpont | 15:30 |
Becsehely | Faluház | 15:55 |
Nagykanizsa | Cél - Erzsébet tér | 16:10 |
További hírek:
KÖZLEMÉNY
általános | 2024. 04. 29.
A Móri Helyi Választási Bizottság
2024. május 2. napján (csütörtökön) 11:00 órakor
tartja ülését a Móri Polgármesteri Hivatal (8060 Mór, Szent István tér 6.) Kistermében
Napirend:
1./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
2./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
3./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
4./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
5./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
6./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
7./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
8./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
9./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
10./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
11./ Kompenzációs lista nyilvántartásba vétele
12./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
13./ Nemzetiségi jelölt nyilvántartásba vétele
14./ Nemzetiségi jelölt nyilvántartásba vétele
15./ Nemzetiségi jelölt nyilvántartásba vétele
16./ Nemzetiségi jelölt nyilvántartásba vétele
17./ Nemzetiségi jelölt nyilvántartásba vétele
18./ Kompenzációs lista nyilvántartásba vétele
KÖZLEMÉNY
általános | 2024. 04. 25.
A Móri Helyi Választási Bizottság
2024. április 26. napján (pénteken) 14:00 órakor
tartja ülését a Móri Polgármesteri Hivatal (8060 Mór, Szent István tér 6.) Kistermében
Napirend:
1./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
2./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
3./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
4./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
5./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
6./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
7./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
8./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
9./ Polgármesterjelölt nyilvántartásba vétele
KÖZLEMÉNY
általános | 2024. 04. 22.
A Móri Helyi Választási Bizottság
2024. április 23. napján (kedden) 16:00 órakor
tartja ülését a Móri Polgármesteri Hivatal (8060 Mór, Szent István tér 6.) Kistermében
Napirend:
1./ Polgármesterjelölt nyilvántartásba vétele
2./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
3./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
4./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
5./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
6./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
7./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
8./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
9./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
10./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
11./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
12./ Polgármesterjelölt nyilvántartásba vétele
13./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
14./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
15./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
16./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
17./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
18./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
Meghívó
általános | 2024. 04. 18.
Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
2024. április 24. (szerda)
13:00 órakor
tartja soros nyilvános ülését, amelyre meghívom és egyúttal szíves megjelenését kérem.
Az ülés helye: Városháza - emeleti nagyterem
FELHÍVÁS - MÓR JEGENYE UTCAI TELKEK ÉRTÉKESÍTÉSE
általános | 2024. 04. 15.
Mór Városi Önkormányzat
értékesíteni kívánja a tulajdonában levő
Mór 2153/37 és a 2153/38 hrsz-ú
kivett beépítetlen terület megnevezésű tehermentes
Jegenye utcai ingatlanokat.
A jelentkezést írásban a Móri Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és -üzemeltetési Irodáján (Mór, Szent István tér 6., földszint 2. sz. iroda 2024. május 7-én, 16 óráig lehet benyújtani „építési telek-vásárlás” felirattal ellátott zárt borítékban, melynek tartalmaznia kell:
- licitáló személyes adatai,
- nyilatkozatot arról, hogy a licitáló a hirdetményben és felhívásban szereplő valamennyi feltételt elfogadja,
- nyilatkozatot arról, hogy a licit napjától számított 50 napi időtartamra
ajánlati kötöttséget vállal,
- nyilatkozat az ingatlan vételárának megfizetési módjáról,
- nyilatkozatot arról, hogy az ingatlant megtekintette, tájékozódott annak állapotáról, ajánlatát elegendő információ birtokában, külső befolyástól mentesen alakította ki,
- nyilatkozatot arról, hogy szerződéskötési képességében nincs korlátozva,
- nyilatkozat a beépítéssel kapcsolatos kikötések tudomásul vételéről.
A kitöltött és benyújtott „jelentkezési és nyilatkozati lappal” lehet a liciteljárásra jelentkezni.