Tájékoztató a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak minősülő vállalkozó 2021. évi helyi iparűzési adó előlegcsökkentéséről

létrehozva: 2021. 02. 02.
frissítve: 2021. 02. 02.

A koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) értelmében a mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozóknak* (a továbbiakban: vállalkozó) a 2021. évben végződő adóévben a helyi iparűzési adó mértéke 1 százalék, amennyiben a 2021. évben végződő adóévben alkalmazandó önkormányzati rendeletben megállapított adómérték több, mint 1 százalék. Mór Városi Önkormányzat esetében ez a rendeletben megállapított adómérték 2 %.

2021. évben, az adott előlegfizetési időpontban esedékes – az 1990. évi C. törvény szerint bevallott és a 2021. évben az önkormányzati adórendelet szerinti adómértékkel bevallandó - adóelőleg 50 százalékát kell az egyes esedékességi időpontokban megfizetnie a vállalkozóknak, ha erre vonatkozóan a Korm. rendeletben foglaltaknak megfelelnek és nyilatkozatot tesznek.

A vállalkozóknak (a 2021. március 16-i és szeptember 15-i előlegfizetés miatt) nyilatkozatot kell tenniük legkésőbb 2021. február 25-ig a székhelye, telephelye szerinti önkormányzati adóhatóság számára. A nyilatkozat kizárólag az állami adó- és vámhatóságon (a továbbiakban: NAV) keresztül, elektronikus úton, az állami adó- és vámhatóság által rendszeresített elektronikus nyomtatványon (21NYHIPA) nyújtható be. A nyilatkozat alapján a meg nem fizetendő előleg-részlet összegével adóhatóságunk a vállalkozó iparűzési adóelőleg-kötelezettsége összegét hivatalból, határozathozatal nélkül csökkenti.

A 21NYHIPA jelű nyilatkozat Általános Nyomtatványkitöltő Keretprogramban (ÁNYK) futó kitöltőprogramja és a hozzá tartozó útmutató a NAV honlapján a www.nav.gov.hu  → Nyomtatványkitöltő programok → Nyomtatványkitöltő programok → Programok részletes keresése útvonalon található meg (NAV - 21NYHIPA (gov.hu)).

A kisadózó vállalkozások tételes adójának hatálya alá tartozó vállalkozó adóalanyok (KATA) számára - akik ezt a kedvező adózási módot választották az önkormányzati adóhatóságnál is - nem kell nyilatkozatot tenni, nekik adóhatóságunk az 1 %-os mértékkel számolja a két esedékességi időpontban fizetendő adóösszeget (vagyis 12.500 Ft-12.500 Ft-ot kell fizetni 2021. március 16-ig és 2021. szeptember 15-ig).

Felhívjuk a figyelmet, hogy amennyiben az adózó nem nyilatkozik a jogszabályban megjelölt 2021. február 25-i időpontig, úgy nem élhet az 50 %-os előlegcsökkentési lehetőséggel, csak a 2021. évi helyi iparűzési adó bevallás benyújtásakor érvényesítheti az 1 %-os adómértéket.

Mór, 2021. február 2.

*mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősítés feltételei a Korm. rendelet és a kis- és középvállalkozásokról szóló, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény szerint:
a) összes foglalkoztatotti létszáma 250 főnél kevesebb, és
b) éves nettó árbevétele vagy a mérlegfőösszeg értékhatára legfeljebb 4 milliárd forint

További hírek:

HELYSZÍNVÁLTOZÁS! - Móri Bornapok Népzenei és Néptáncfesztivál ünnepi megnyitó

Ezúton tájékoztatjuk az Érdeklődőket,

hogy az időjárási helyzetre való tekintettel 

a Móri Bornapok Népzenei és Néptáncfesztivál 

2025. október 3-án (pénteken) 17 órakor 

kezdődő megnyitó ünnepsége

az Erzsébet téri Művelődési Házban

kerül megrendezésre.

ÁLLÁSPÁLYÁZAT Szociális Alapszolgáltatási Központ Intézményvezető munkakör betöltésére

Móri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa

(8060 Mór, Szent István tér 6.)

a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A és 20/B. § alapján pályázatot hirdet a

Szociális Alapszolgáltatási Központ (8060 Mór, Bajcsy-Zsilinszky u. 7.)

intézményvezető (magasabb vezető)

munkakör betöltésére.

PÁLYÁZATI KIÍRÁS - Mór Városi Önkormányzat Ellátó Központja Igazgató munkakörének betöltésére

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. és 20/B. § alapján

pályázatot hirdet

Mór Városi Önkormányzat Ellátó Központja

Igazgató (magasabb vezető)

beosztás ellátására.

HIRDETMÉNY Mór város településterv 5. módosításának partnerségi és lakossági véleményezéséről

Mór Városi Önkormányzat a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 66. §-a és Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 452/2024. (XII.11.) határozata alapján, egyszerűsített egyeztetési eljárás keretében folytatja le az alábbi településterv módosítását.

A módosítás az alábbi területeket érinti:
M200 Komárom - Kisigmánd (Ml autópálya) - Kisbér - Székesfehérvár (M7 autópálya) - Sárbogárd (MB gyorsforgalmi út) között gyorsforgalmi út Mór város közigazgatási területét érintő szakasza.

A Korm. rendelet 65. §-a és Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének, a településfejlesztési és településrendezési eszközökkel, a településképi arculati kézikönyvvel, valamint a településképi rendelettel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 32/2017. (X.4.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: rendelet) alapján a településrendezési eszközök módosítása tervdokumentációját jelen hirdetménnyel közzé teszem a város honlapján, az alábbi helyen: https://mor.hu/hirek, valamint az önkormányzat hirdetőtábláján kifüggesztésre kerül.

A rendelet alapján értesítjük a Tisztelt Partnereket, hogy lakossági fórumot tartunk, mely a fenti témakörökben véleményt nyilváníthatnak:

A lakossági fórum ideje: 2025. október 7. (kedd) 16 óra
Helye: Mór Polgármesteri Hivatal

Az elkészült dokumentáció és rendelet módosítás a honlapon megtekinthető.
Észrevételeket és javaslatokat a közzétételtől számított 15 napon belül lehet megtenni, kizárólag elektronikus úton, vagy személyesen a lakossági fórumon.
A véleményeket a hivatalnak címezve papír alapon vagy a morph@mor.hu elektronikus levélcímre szíveskedjenek megküldeni.
E-TÉR rendszeren ügyfélkapus elérhetőséggel.
A lakossági fórumon is várjuk a dokumentumokkal kapcsolatos észrevételeket.

Közzététel napja: 2025. szeptember 26.
Vélemények beérkezésének határideje: 2025. október 13.

Együttműködésüket előre is köszönöm.

Mór, 2025. szeptember 26.

Fenyves Péter
polgármester