Felhívás - a parlagfű elleni védekezésre

létrehozva: 2020. 06. 12.
frissítve: 2020. 06. 12.

Mindannyiunk közös érdeke a parlagfű elleni hatékony fellépés!
Segítsünk allergiás - és még nem allergiás - embertársainkon a pollenszóródás mérséklésével,
melynek alapja a megfelelő mentesítés!

 

A NÉBIH hírlevele alapján tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy az idei évben is folytatódik a kiemelt feladatként kezelt parlagfű mentesítés.

A tavalyi évtől azonban változott az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény (a továbbiakban Éltv.) amelyből kikerült a július 1-i határnap a védekezési kötelezettség teljesítésére.

Az élelmiszerláncról és hatósági felügyeletéről szóló 2008. évi XLVI. törvény 17. § (4) bekezdése szerint a földhasználó köteles az ingatlanon a parlagfű virágbimbójának kialakulását megakadályozni, és ezt követően ezt az állapotot a vegetációs időszak végéig folyamatosan fenntartani.

Ez azt jelenti, hogy a termelők és a földtulajdonosok egész évben kötelesek védekezni földterületükön a károsító gyomnövények ellen, ez nemcsak a parlagfűre, hanem az egyéb károsító gyomnövényekre is vonatkozik.

Amennyiben nem tesz eleget az ingatlantulajdonos a fenti kötelezettségének, abban az esetben a parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának, valamint az állami, illetve a közérdekű védekezés költségei megállapításának és igénylésének részletes szabályairól szóló 221/2008. (VIII. 30.) Korm. rendelet 1. § (1) bekezdése szerint közérdekű védekezést kell elrendelni.

Az ingatlantulajdonos köteles a közérdekű védekezéssel megbízott személyek
munkavégzését tűrni és elősegíteni.
Az irtással járó költségeket természetesen az ingatlan használójának, tulajdonosának kell viselnie!

A közérdekű védekezés elrendelése mellett a növényvédelmi hatóság növényvédelmi bírságot szab ki azzal szemben, aki a károsító elleni védekezési kötelezettségét elmulasztja. A bírság mértéke a károsítóval fertőzött terület méretétől függően 15.000 – 5.000.000. Ft-ig is terjedhet. A bírságok, valamint az eljárási költségek meg nem fizetésük esetén adók módjára behajthatók!

Tovább nehezíti a helyzetet az, hogy már Magyarországon is megjelent az eddig hazánkban ritka parlagfű változat is, az Ambrosia artemisiifolia var. artemisiifolia, melynek virágzása korábban kezdődik, mint a széles körben elterjedt parlagfű (Ambrosia artemisiifolia var. elatior) virágzása.

Az előbb említett változat képes már június első napjaiban is virágot hozni, azonban szerencsére csak a parlagfű állományok 3-5%-ban lokálisan fordul elő. Megjelenése amiatt veszélyes, mert a korai virágzás egy hosszabb generatív időszakot, több mag képződést és annak megérlelését teszi lehetővé. Emiatt az elterjedése is gyors lehet, ami humán egészségügyi problémákat is okozhat, mivel egy hónappal korábban jelenik meg a parlagfű pollen a levegőben.

Júniusban megkezdődnek a parlagfűvel fertőzött területek országos felderítései. Az idei évben nemcsak földi felderítés zajlik, hanem az előző évekhez képest megnövelt területen lesz légi felderítés is.

Fentiek hatására már júniusban érkezhetnek lakossági megkeresések parlagfűvel szennyezett területekről. A hatósági ellenőrzések mellett, a parlagfűvel fertőzött területek felderítésében az állampolgárok is hatékonyan közre tudnak működni, akik az elmúlt évek tapasztalatai alapján bejelentéseikkel jelentős mértékben hozzájárultak a hatósági tevékenység eredményességéhez, és a parlagfű elleni védekezéshez.

Parlagfű Bejelentő Rendszer:    https://pbr.nebih.gov.hu.

A parlagfű elleni allergia sajnos bármely életkorban
és bármilyen egészségi állapot mellett kialakulhat,
ezért kérjük a tisztelt Ingatlantulajdonosokat /Használókat, hogy

a parlagfű elleni védekezést folyamatosan végezzék!

További hírek:

KÖZLEMÉNY közhírré tétele - M200 autóúttal kapcsolatban

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályán az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (2040 Budaörs, Akron utca 2.) kérelme alapján a Komárom – Kisigmánd (M1 autópálya) – Kisbér – Székesfehérvár (M7 autópálya) – Sárbogárd (M8 gyorsforgalmi út) útvonal fejlesztése keretében megtervezett M200 autóúthoz kapcsolódó, Fejér vármegye területét érintő földutak építése tárgyában előzetes vizsgálati eljárás indult.

Az eljárásban a kérelem és mellékletei elektronikus példányába betekintési lehetőség biztosított a Városfejlesztési és -üzemeltetési Irodán ügyfélfogadási időben.

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő:   8:00-12:00 és 13:00-16:00
Szerda: 8:00-12:00 és 13:00-16:00
Péntek: 8:00-13:00

A környezetvédelmi hatósági eljárás megindításáról szóló közlemény a csatolmányban olvasható.

KÖZLEMÉNY közhírré tétele - M200 autóúthoz kapcsolódóan

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályán az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (2040 Budaörs, Akron utca 2.) kérelme alapján a Komárom – Kisigmánd (M1 autópálya) – Kisbér – Székesfehérvár (M7 autópálya) – Sárbogárd (M8 gyorsforgalmi út) útvonal fejlesztése keretében megtervezett 8209 j. út, valamint a 81 sz. főút és a 81117 j. út korrekciójának tárgyában előzetes vizsgálati eljárás indult.

Az eljárásban a kérelem és mellékletei elektronikus példányába betekintési lehetőség biztosított a Városfejlesztési és -üzemeltetési Irodán ügyfélfogadási időben.

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő:   8:00-12:00 és 13:00-16:00
Szerda: 8:00-12:00 és 13:00-16:00
Péntek: 8:00-13:00

A környezetvédelmi hatósági eljárás megindításáról szóló közlemény a csatolmányban olvasható.

KÖZLEMÉNY közhírré tétele - M200 autóúthoz kapcsolódóan

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályán az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (2040 Budaörs, Akron utca 2.) kérelme alapján a Komárom – Kisigmánd (M1 autópálya) – Kisbér – Székesfehérvár (M7 autópálya) – Sárbogárd (M8 gyorsforgalmi út) útvonal fejlesztése keretében megtervezett 8216 j. út és a hozzá kapcsolódó 82101 j. út korrekciójának tárgyában előzetes vizsgálati eljárás indult.

Az eljárásban a kérelem és mellékletei elektronikus példányába betekintési lehetőség biztosított a Városfejlesztési és -üzemeltetési Irodán ügyfélfogadási időben.

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő:   8:00-12:00 és 13:00-16:00
Szerda: 8:00-12:00 és 13:00-16:00
Péntek: 8:00-13:00

A környezetvédelmi hatósági eljárás megindításáról szóló közlemény a csatolmányban olvasható.

KÖZLEMÉNY közhírré tétele - M200 autóúthoz kapcsolódóan

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályán az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (2040 Budaörs, Akron utca 2.) kérelme alapján a Komárom – Kisigmánd (M1 autópálya) – Kisbér – Székesfehérvár (M7 autópálya) – Sárbogárd (M8 gyorsforgalmi út) útvonal fejlesztése keretében megtervezett Mór északi összekötő út építése és a hozzá kapcsolódó 81 sz. főút korrekciója tárgyában előzetes vizsgálati eljárás indult.

Az eljárásban a kérelem és mellékletei elektronikus példányába betekintési lehetőség biztosított a Városfejlesztési és -üzemeltetési Irodán ügyfélfogadási időben.

Ügyfélfogadási idő:
Hétfő:   8:00-12:00 és 13:00-16:00
Szerda: 8:00-12:00 és 13:00-16:00
Péntek: 8:00-13:00

A környezetvédelmi hatósági eljárás megindításáról szóló közlemény a csatolmányban olvasható.

FIGYELEMFELHÍVÁS!

Felhívjuk az adózóink szíves figyelmét, hogy hivatalunk 2025. szeptember elején papír alapon és elektronikus úton – tárhelyükre – megküldte a fizetési értesítőket, egyben adószámla-egyenlegeket, mely a 2025. szeptember 15-ig fizetendő helyi adókat, adóelőlegeket tartalmazza.

Amennyiben lakcímére papír alapú értesítő és csekk nem érkezett, annak oka az, hogy Ön magánszemélyként elektronikus ügyintézésre váltott, illetve egyéni vállalkozó.

Az elektronikus úton megküldött értesítőkkel kapcsolatos részletes tájékoztató az alábbi linken, illetve a csatolmányban érhető el:

https://mor.hu/sites/all/files/docs/3107/25174.pdf