HIRDETMÉNY - Óvodai beiratkozás a 2020/2021-es nevelési évre

létrehozva: 2020. 03. 31.
frissítve: 2020. 04. 27.

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. CXC. törvény 8. § (2) bekezdése alapján minden gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig betölti a 3. életévét, a nevelési év kezdőnapjától (2020. szeptember 1-jétől) legalább napi négyórás óvodai nevelésre kötelezett. A rendelkezés célja, hogy gyermekeink érdekében a megfelelő életkorban kezdődhessen el közösségbe integrálásuk és felkészítésük a majdani iskolakezdésre.

A koronavírus terjedése okán kihirdetett veszélyhelyzet miatt a 2020/2021-es nevelési évre történő óvodai beiratkozások során a köznevelésért felelős miniszter határozata alapján javasoljuk, hogy a szülők az óvodákkal egyeztetve a következőképpen járjanak el:

Először nézzék meg a https://kir.hu/korzet honlapon, hogy melyik a lakóhelyük szerinti körzetes óvoda. Ha a szülő nem a kötelező felvételt biztosító óvodába szeretné gyermekét beíratni, akkor ezt a szándékát – a körzetes óvoda nevének és címének megjelölésével – elektronikus úton, vagy telefonon jelezze az általa választott óvoda vezetőjének 2020. április 17-ig.

Felhívjuk a szülők figyelmét, hogy a kötelező felvételt biztosító óvoda 2020. április 21-ig hivatalból felveszi a körzetébe tartozó azon gyermeket, akivel kapcsolatosan nem érkezett jelzés arról, hogy más óvoda felvette. A beiratkozáshoz szükséges iratok bemutatására a gyermek első óvodai nevelési napján kerül majd sor. 

Ha tehát a szülő olyan óvodába szándékozik beíratni a gyermekét, amely egyébként is a kötelező óvodai felvételt biztosítja a számára, akkor nincs szüksége intézkedésre az óvoda felé. Az óvoda az ilyen gyermekekre számít, és a férőhelyet biztosítja számukra a szülő külön jelzése nélkül is. Ennek ellenére azt javasoljuk, hogy legalább telefonon vagy e-mailben vegyék fel a kapcsolatot az óvodával az ilyen esetekben is, és tájékoztassák a szülői szándékról, hogy a körzetes óvodába kívánják beíratni gyermeküket.

Felhívjuk a szülők figyelmét arra is, hogy amennyiben a kötelező felvételt biztosító óvoda a felvételi kötelezettsége teljesítése után további felvételi kérelmeket is teljesíteni tud, akkor az óvodának eljuttatott szándéknyilatkozatok alapján a beiratkozások időpontjára vonatkozóan az óvoda beosztást készít, amelyről az érintett szülőket tájékoztatja.

A kötelező felvételt biztosító óvoda a körzetébe nem tartozó gyermekek felvételére vonatkozóan 2020. április 30-ig dönt, és erről írásban értesíti a gyermeket nevelő szülőt és az érintett kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjét.

1. Hol találom meg a kötelező felvételt biztosító óvodát?

Az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a KIR hivatali ügyek menüpont Köznevelési intézmények körzethatárait tartalmazó publikus nyilvántartás pontjában vagy a https://kir.hu/korzet oldalon elérhető az óvodai körzeteket tartalmazó nyilvántartás, ahol lehetőség van település, közterület vagy óvoda alapján is keresni. Ezenkívül az intézményekben, illetve a települési önkormányzatoknál a helyben szokásos módon tájékoztatják az érintetteket, így ha esetleg a saját közterületére vonatkozóan nem talál információt a Hivatal honlapján, úgy az önkormányzathoz fordulhat további tájékoztatásért.

2. Mi a teendőm, ha szeretném engedélyeztetni gyermekem óvodakezdésének elhalasztását?

A hatályos jogszabályi rendelkezések alapján a szülők – legkésőbb a tárgyév május 25-éig benyújtott – kérelemben kérelmezhetik a területileg illetékes járási hivatalnál gyermekük óvodakezdésének halasztását. A járási hivatal a szülői kérelem alapján, a gyermek jogos érdekeit szem előtt tartva felmentheti a gyermeket az óvodai foglalkozáson történő részvétel alól annak az évnek az augusztus 31. napjáig, amelyben a gyermek a negyedik életévét betölti, ha ezt a gyermek családi körülményei, sajátos helyzete indokolja. A kérelem benyújtásával kapcsolatban forduljanak a lakóhelyük alapján területileg illetékes járási hivatalhoz.

3. Mi a teendőm, ha éppen külföldön élünk vagy költözünk, ezért gyermekem nem kezdi meg Magyarországon az óvodai nevelést?

A hatályos jogszabályok értelmében 2020. január 1-jétől abban az esetben, ha az óvodaköteles gyermek családjával éppen külföldön él, ezt a tényt az Oktatási Hivatal részére be kell jelenteni. A bejelentéshez használható űrlap elérhető az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) a Köznevelés menüpont Külföldi távozás bejelentése pontjából vagy a https://www.oktatas.hu/kozneveles/kulfoldre_tavozas_bejelentese oldalról közvetlenül. A bejelentőlap elektronikus kitöltését követően a kérelmet aláírva a következő postacímre kell megküldeni: Oktatási Hivatal Köznevelési Nyilvántartási Főosztály, 1363 Budapest, Pf. 19.

A koronavírus-járvány miatt a Kormány által kihirdetett országos veszélyhelyzetben az óvodai beiratkozás kapcsán kérem, hogy elsősorban a telekommunikációs eszközök segítségével (telefon, internet) tájékozódjon a kiválasztott óvoda beiratkozási rendjéről, illetve egyeztessen az óvodával, annak fenntartójával, hogy gyermeke beiratkozása személyes találkozás nélkül milyen formában tehető meg. Az óvodák és fenntartóik elérhetőségeit megtalálja a www.oktatas.hu/Köznevelés/Köznevelési közérdekű adatok/Köznevelési intézménykereső menüpontban.

Meseház Óvoda – Bölcsőde
8060 Mór Szabadság tér 12.
Intézményvezető: Schveighardtné Simon Gyöngyi
Elérhetősége: +36 20 252 4916
E-mail: mesehazovoda@office.mor.hu

Móri Napsugár Óvoda
8060 Mór Cserhát utca 35.
Intézményvezető: Szöllősiné Kancz Judit
Elérhetősége: +36 30 755 5404
                       +36 30 755 5397
E-mail: napsovi@office.mor.hu

Móri Pitypang Óvoda
8060 Mór Erzsébet tér 13.
Intézményvezető: Négele Helga
Elérhetősége: +36 30 7555394
                        +36 30 571 9448
E-mail: postmaster@erzsebetovi.axelero.net
            helga@erzsebetovi.axelero.net

 

A városban működő óvodák felvételi körzetei

Móri Napsugár Óvoda

Akácfa u., Álmos Vezér u., Árpád u., Bartók B.u., Cserhát dülő, Cserhát u., Dózsa Gy.u., Erkel F.u., Érmellék u., Kálmán I.u., Kisfaludy u., Kodály Z.u., Kórház u., Liszt F.u., Millennium tér, Napsugár u., Tárnokpuszta, Tímárpuszta, Vágóhíd u., Vámos köz

Móri Pitypang Óvoda

Agyag u., Alkotmány u., Asztalos J. u., Arany J. u., Árki u., Árkipuszta, Bajcsy-Zs.u., Bányász u., Budai N.A.tér, Csókakői dülő, Csókakői u., Erzsébet tér, Ezerjó u., Hársfa u., Hegy u., Hegyalja u., Hunyadi u., Ifjúság u., Jókai u., Jószerencsét u., Káposzta-éri dűlő, Kapucinus tér, Kecskehegy, Kiserdő-dülő, Kiserdő u., Kossuth L. u., Köztársaság tér, Külterület 0278 hrsz., Lovarda u., Martinovics u., Május 1. u., Mátyás király u., Pince u., Pincesor u.,  Szent István tér, Széchenyi u., Szilágyi E. u., Táncsics M.u., Téglás köz, Úttörő u., Városház köz, Vénhegyi u., Vértes u. Wesselényi u., Zrínyi u.

Meseház Óvoda-Bölcsőde (székhely intézménye)

Ady E. u., Akai u., Asztalos u., Báthori u., Bethlen G. u., Béke u., Bocskay u., Csokonai u., Deák F.u., Dobó I.u., Esze T. u., Esztergályos u., Építők útja, Fellner J. u.,  Felsődobos, Futár u., Füzes u., Gizella u., Gyár u., Győri út, Hammerstein u., Honvéd u., Ipar u., Jegenye u., József A. u., Kert u., Kinizsi P.u., Király köz., Kis u., Kisbéri u., Kistábor u., Kígyó u., Klapka Gy.u., Kölcsey u., Lakatos u., Major u.,   Mester u., Mikes K. u., Mónus I. köz, Mónus I.u.,  Nemes u., Orgona u., Perczel M. u., Petőfi S.u., Radó A. u., Rákóczi u., Rózsa u., Szabadság tér, Szt. Borbála u., Szondi Gy.u., Tábor u.,  Tőröspuszta, Újlak u., Vasút u., Vasúti őrházak, Vásár tér, Velegi út, Virág u., Vörösmarty u. Wekerle S.u.

További hírek:

TÁJÉKOZTATÁS az Egészségvonal elérhetőségéről és az EgészségAblak Applikációról

...

Az alábbiakban tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot

az Egészségvonal elérhetőségéről, céljáról,

az időpontfoglalás módjáról, továbbá

az EgészségAblak applikáció

használatáról szóló tájékoztató eléréséről.

 

FÓKUSZBAN A MEGELŐZÉS! - Népegészségügyi Roadshow Móron

 

Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja

2010-2020-2030 keretében megvalósuló

NÉPEGÉSZSÉGÜGYI ROADSHOW MÓRON.

IDŐPONT: 2025. október 15.

HELYSZÍN:  Wekerle Sándor Szabadidő Központ (8060 Mór, Táncsics Mihály u. 25.)

NYITVATARTÁS:  9.00-16.00 (Megnyitó - sorszámok kiadása 9.00)

 

BURSA HUNGARICA - "B" típusú pályázati kiírás

Mór Városi Önkormányzat a Kulturális és Innovációs Minisztériummal együttműködve, a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2026. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára, összhangban

BURSA HUNGARICA - "A" típusú pályázati kiírás

Mór Városi Önkormányzat a Kulturális és Innovációs Minisztériummal együttműködve,  a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Kormányrendelet alapján ezennel kiírja a 2026. évre a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázatot  felsőoktatási hallgatók számára a 2025/2026. tanév második és a 2026/2027. tanév első félévére vonatkozóan, összhangban

DÍJÁTADÓ - Közigazgatás Szolgálatáért Érdemérem

A Helyi Önkormányzatok Napja és az állami anyakönyvvezetés bevezetésének 130. évfordulója alkalmából átadták a Közigazgatás Szolgálatáért Érdemérmeket. A megtisztelő és rangos eseménynek 2025. szeptember 30-án a Magyar Tudományos Akadémia Díszterme adott helyszínt, ahol Dr. Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter nyújtotta át a díszokleveleket és érdemérmeket. Az ünnepélyes átadón Szehofnerné Széber Zsuzsanna, a Móri Polgármesteri Hivatal anyakönyvvezetője is miniszteri elismerésben részesült.