2019. november 13-14-én Mór Városi Önkormányzat pályázati támogatásának köszönhetően ismét megrendezi Móron a Wekerle Napokat a Wekerle Sándor Alapítvány.
A rendezvény fővédnöke: Törő Gábor országgyűlési képviselő.
A szervezők és együttműködő partnereik számos érdekes programmal várják a lakosságot, az intézmények és a civil szféra képviselőit.
November 13-án a megnyitót követően "Az 5. hullám - a digitális jövő" címmel tudományos előadásokra kerül sor neves előadók részévételével.
November 14-én a Wekerle emlékműnél ünnepi megemlékezés és koszorúzás, majd ezt követően a Művelődési Házban a Wekerle novellapályázat eredményhirdetése és ünnepi műsor teszi tartalmassá Wekerle Sándor születésének évfordulóját. Dr. Kárbin Ákos történész folytatja tavalyi nagy sikerű előadását Wekerle Sándor életművéről, bemutatva három miniszterelnökségét, majd Wekerle Sándor tiszteletére fogadással zárul a rendezvénysorozat.
A programok mellett Nagy Benedek szobrászművész új Wekerle emlékérme, továbbá alkalmi postabélyegzéssel egybekötve egyedi emlékképeslap és egyedi bélyeg bemutatására is sor kerül a Wekerle hagyományőrzés jegyében.
A rendezvények nyitottak, térítésmentesen, előzetes regisztrációval látogathatók.
Regisztrálni az alapítvány honlapján közzétett űrlapon, illetve a wekerlenapok.hu címen lehet.
2024. április 23. napján (kedden) 16:00 órakor
tartja ülését a Móri Polgármesteri Hivatal (8060 Mór, Szent István tér 6.) Kistermében
Napirend:
1./ Polgármesterjelölt nyilvántartásba vétele
2./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
3./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
4./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
5./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
6./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
7./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
8./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
9./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
10./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
11./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
12./ Polgármesterjelölt nyilvántartásba vétele
13./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
14./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
15./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
16./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
17./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
18./ Egyéni választókerületi jelölt nyilvántartásba vétele
kivett beépítetlen terület megnevezésű tehermentes
Jegenye utcai ingatlanokat.
A jelentkezést írásban a Móri Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és -üzemeltetési Irodáján (Mór, Szent István tér 6., földszint 2. sz. iroda 2024. május 7-én, 16 óráig lehet benyújtani „építési telek-vásárlás” felirattal ellátott zárt borítékban, melynek tartalmaznia kell:
- licitáló személyes adatai,
- nyilatkozatot arról, hogy a licitáló a hirdetményben és felhívásban szereplő valamennyi feltételt elfogadja,
- nyilatkozatot arról, hogy a licit napjától számított 50 napi időtartamra
ajánlati kötöttséget vállal,
- nyilatkozat az ingatlan vételárának megfizetési módjáról,
- nyilatkozatot arról, hogy az ingatlant megtekintette, tájékozódott annak állapotáról, ajánlatát elegendő információ birtokában, külső befolyástól mentesen alakította ki,
- nyilatkozatot arról, hogy szerződéskötési képességében nincs korlátozva,
- nyilatkozat a beépítéssel kapcsolatos kikötések tudomásul vételéről.
A kitöltött és benyújtott „jelentkezési és nyilatkozati lappal” lehet a liciteljárásra jelentkezni.
Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete nevében – 32/2015. (VIII.31.) Ök. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 5. § (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján – az Önkormányzat tulajdonát képező alábbi ingatlan/ok (nem lakáscélú helyiségek) vonatkozásában MÓR-HOLDING Kft. pályázatot ír ki, és nyilvános versenytárgyalás keretében bérbe adja:
Mór Városi Önkormányzat a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 66. § és Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 330/2023.(X. 25.) határozatával kezdeményezte a településtervének 3. sz. módosítását annak érdekében, hogy az 1809/39 hrsz-ú telek egy része különleges beépítésre szánt megújuló energiatermelésre szolgáló terület övezetbe kerüljön. Az egyeztetés egyszerűsített eljárás keretében történik.