Fórummal, tanácsadással várják az érdeklődőket a Fogyasztóvédelmi világnapon

létrehozva: 2019. 03. 13.
frissítve: 2019. 03. 13.

A Fejér Megyei Kormányhivatal hagyományosan programokat, fórumot rendez a Fogyasztóvédelem világnapja alkalmából. Ebben az évben a hatóság munkatársai március 13-án, szerdán 10-12 óra között várják a fogyasztókat és az érdeklődőket a székesfehérvári Auchan Áruházban.

A program keretében a hatóság interaktív játék mellett lehetőséget teremt a fogyasztók és a fogyasztóvédelmi szakemberek közötti beszélgetésre, tájékoztatásra és tanácsadásra. Tisztelettel várunk a helyszínen minden kedves érdeklődőt!

A székesfehérvári esemény aktualitását a fogyasztók március 15-ei világnapja adja. John F. Kennedy amerikai elnök ugyanis - 1962-ben - ezen a napon hirdette ki a négy alapvető fogyasztói jogot összefoglaló történelmi nyilatkozatát. A biztonsághoz, az információhoz, a választáshoz és a képviselethez való alapvető jogok 1985-ben az alapvető szükségletekhez, a kárpótláshoz, a felvilágosításhoz és az egészséges környezethez való jogokkal egészültek ki.

A mai napig ezek az alapelvek határozzák meg a fogyasztóvédelmi jogokat.

(Fejér Megyei Kormányhivatal)

További hírek:

Rendkívüli eljárásrend a Móri Polgármesteri Hivatalnál indítható ügyek intézésében

Rendkívüli eljárásrend

Móri Polgármesteri Hivatal

8060 Mór, Szent István tér 6.

Kérjük Ügyfeleinket, hogy kizárólag halaszthatatlan esetben kezdeményezzék az ügyintézést!

Tájékoztató az üzletek korlátozott nyitva tartásáról!

Figyelem!

Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről szóló 46/2020. (III. 16.) Kormányrendelet 6. § paragrafusa értelmében:
„Az élelmiszert, az illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító üzlet, továbbá a gyógyszertár, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzlet, az üzemanyag-töltőállomás és a dohánybolt kivételével a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2.  § 27.  pontja szerinti üzletben (a továbbiakban: üzlet) 15.00 óra után 06.00 óráig az ott foglalkoztatottak kivételével tartózkodni tilos."

Üzlet fogalma: Kereskedelmi tevékenység folytatása céljából létesített vagy használt épület, illetve önálló rendeltetési egységet képező épületrész, helyiség, ideértve az elsődleges raktározás, tárolás célját szolgáló olyan épületet, vagy épületrészt is, amelyben kereskedelmi tevékenységet folytatnak.

Fontos tudni, hogy a szolgáltató szektorra - például manikűrös, fodrász, edzőterem - még nem vonatkozik a jogszabály, tehát ők nyitva lehetnek!

Közlemény-intézkedések a Depónia Nonprofit Kft. móri ügyfélszolgálatán

KÖZLEMÉNY

INTÉZKEDÉSEK A DEPÓNIA NONPROFIT KFT.
MÓRI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁN

Ügyfélfogadási információ

Tisztelt Lakosság!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Móri Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás 2020. március 16-án (hétfőn) szünetel!

Az ügyfélfogadás további menetéről a későbbiekben nyújtunk információt!

Megértésüket köszönjük!

                                                                                     Dr. Kovács Zoltán

                                                                                               jegyző

Lakossági tájékoztatás koronavírus elleni korlátozó intézkedésekről!

Tisztelt Móri Polgárok!

A Kormány által március 13-án bejelentett iskolai változások, a bezárás és a digitális munkarend bejelentését követően egyeztettem a móri bölcsőde és óvodák vezető szakembereivel, valamint a közétkeztetést végző intézmény vezetőjével. Az egyeztetést követően polgármesterként az alábbi intézkedéseket hoztam meg március 16-a hétfő 0:00 órától:
Bár városunkban továbbra sem tudunk koronavírussal igazoltan fertőzött betegről, de úgy gondolom, a megelőzés érdekében az alábbi óvintézkedésekre szükség van: