"Vesd bele magad!" - Felhívás kertészkedést kedvelő kisiskolásoknak és családjuknak

létrehozva: 2019. 01. 29.
frissítve: 2019. 01. 29.

A két év szünet után újrainduló Vesd bele magad! Programot 2011-ben indította el a Fiatal Gazdák Magyarországi Szövetsége – AGRYA. A program részeként kisiskolás gyerekek, lehetőség szerint alsó tagozatos gyerekek és családjuk kapnak ingyenesen vetőmagokat, hogy azt otthon, a saját konyhakertben elvessék, majd a termést a család felhasználja, elfogyassza.
A Program fővédnöke Dr. Nagy István agrárminiszter úr.

A Program célja:

A Program - eltérően a hasonló vetőmagosztási akcióktól - NEM válogat a szociális különbözőségek alapján. A cél nem egy élethelyzet megváltoztatása vagy annak megkönnyítése. A cél kizárólag az élményszerzés és a szemléletformálás. A Program, az azon keresztül végzett kertészkedés egy eszköz arra, hogy a gyermek megtapasztaljon, a szervezők által is fontosnak ítélt dolgokat. Így pl. kertészkedés közben szabad levegőn, mozgást igénylő, kétkezi tevékenységet végez a gyermek és nem különböző képernyőket néz. A kertészkedésen keresztül átélheti, hogy a munkájával értéket hoz létre, a fejlődő növények, a szépülő kiskert rögtön megmutatja a munkája eredményét, sikerélményt ad a gyermeknek. A kertészkedés, mivel visszatérő feladatról van szó, segíti hogy erősödjön a gyermekben a kitartás és a felelősség érzet. A saját előállítású zöldség elfogyasztása segítség lehet abban is, hogy a gyermekek étrendjébe könnyebben beilleszthetőek legyenek a friss zöldségek.

A Program további célja, hogy felhívjuk a résztvevő családok figyelmét arra, hogy bizonyos friss élelmiszereket, zöldségeket különösen nagy anyagi befektetés nélkül otthon is elő lehet állítani. Ezzel együtt cél az is, hogy a gyerekek megérezzék például azt, mennyire más az íze, felhasználhatósága a friss, általuk termelt árunak, mint a boltinak. Ezen keresztül a szervezők bíznak abban, hogy a vásárlási szokások is változhatnak és még inkább előtérbe kerülnek a hazai előállítású szezonális zöldségfélék a vásárlások során.

Mi van a csomagban?

A vetőmag csomagban található 9 növény (saláta, hónapos retek, sárgarépa, cukkini, cékla, zöldborsó, csemegekukorica, paradicsom, vöröshagyma) a gyerekek számára is könnyen előállíthatóak, nem kényesek és kevéssé igényelnek pl. növényvédelmi ismereteket. A vetőmag csomagból egy hozzávetőleg 30 nm alapterületű kiskert hozható létre. Az abban megtermő zöldségek fedezhetik egy átlag család szezonális friss zöldség igényének jelentős részét. A vetőmagokhoz készül egy elektronikusan letölthető termesztési segédlet és kiskertész napló. Ezen túl növényvédelmi és tápanyag-gazdálkodási szakértő segít a gyerekeknek, a családoknak, hogy a növények esetleges betegségei vagy károkozói ellen védekezni tudjanak.

A Program weboldalára az aktuális teendőkről rendszeresen kerülnek fel írások, segédletek, cikkek. Így a kiskertészek nem maradnak szakmai támogatás nélkül.

Mennyibe kerül a részvétel?

A Program ingyenes. Így sem a vetőmagokért sem a kapcsolódó szaktanácsadásért nem kell a résztvevő családoknak fizetni. A szervezők szeretnék azonban nyomon követni, hogy jól hasznosulnak a vetőmagok. Így azt kérik minden résztvevő családtól, hogy április-augusztus között havonta egy alkalommal legalább 2 fényképet küldjenek a kertről és a kertészkedő gyermekről. E mellé kérnek még egy rövid, de legalább 250 betűből álló (ez kb, 2,5 sornyi gépelt szöveg egy A/4 lapon) beszámolót, hogy mi történt a kiskertben, milyen élményei voltak a gyermeknek. A hosszabb beszámolónak természetesen örülnek a szervezők. A fényképeket és a beszámolót e-mailban várják majd a szervezők.

A beküldött fényképekből és beszámolókból a szervezők válogatnak és a tervek szerint hetente 14 kiskertész tevékenységét mutatják be a program közösségi oldalán.

Hogyan lehet jelentkezni a Programra?

A Programra a későbbi kiskertészek, a gyerekek jelentkezését várjuk. Természetesen a jelentkezési lapot nem nekik, hanem a szüleiknek kell kitölteni és elküldeni. Fontos, hogy a gyermek pályázik, az ő sikere lesz, ha kap a család vetőmag csomagot. A pályázat ugyanis két részből áll.

Egyrészről ki kell tölteni egy on-line jelentkezési űrlapot.
Másrészről a pályázó gyerekeknekkell készíteni egy rajzot vagy kézzel írt fogalmazást a „A zöldségek a barátaink” címhez
kapcsolódóan. Az elkészült rajzot vagy fogalmazást be kell szkennelni vagy le kell fényképezni és el kell küldeni e-mailban. Érdemes szkennelni, mivel már ezek közül a művek közül is válogatnak a szervezők a legjobban sikerültek kikerülnek a Program közösségi oldalára.

A jelentkezéssel kapcsolatos további információk a „Jelentkezés, határidők, egyéb információk” alatt olvashatóak

Kik jelentkezhetnek a Programra?

A Vesd bele magad! Programot korábban általános iskolák közreműködésével szervezte az AGRYA. A most újraindult programba viszont már közvetlenül várjuk a családok jelentkezését. A lebonyolítás új módszere miatt a 2019. év kísérleti év, így csak korlátozott számú jelentkezést fogadunk, összesen 1000 csomag kiosztására van lehetőség.

A programba 6-12 éves korú gyerekek és családjuk jelentkezését várjuk!
Elég egy gyermek a családban, aki megfelel az életkori feltételnek. Viszont az ő rajzát, fogalmazását várjuk a jelentkezés során!

A program részeként egy család egy vetőmag csomagot igényelhet. Ha a családból legalább három 6-12 éves gyermek jelentkezik a programra, akkor az adott család igényelhet egy további, tehát összesen két vetőmag csomagot. Ebben az esetben azonban a családtól legalább három különböző gyermek által készített rajzot vagy kézzel írt fogalmazást kérünk beküldeni.

Honnan tudom, hogy elfogytak-e már a csomagok?

Amíg a Programmal kapcsolatos jelentkezési lap elérhető az agrya.hu címen, addig van még kiosztható vetőmag csomag. Ha annyi jelentkezés érkezik, hogy várhatóan elfogynak a csomagok, akkor a weboldalról is lekerül a jelentkezési űrlap.

Döntés a jelentkezésekről, pályázatokról

A pályázatokat az elbírálás során az érkezésük szerinti időrendi sorrendbe állítjuk. a Program részként összesen 1000 vetőmag csomagot osztunk ki. Tehát érdemes mielőbb elküldeni a pályázatot, hiszen a leginkább döntő tényező a beadás időpontja.

Az időrendi sorrend felállítása során nem vesszük figyelembe a következő pályázatokat:
- A jelentkező gyermek 2013-nál későbbi és 2007-nél korábbi évben született.
- A jelentkezési űrlapot kitöltötték, de nem küldték el a rajzot, vagy fogalmazást tartalmazó fájlt határidőben, február 15-ig.

Nagy számú jelentkező esetén az időrendi sorrend felállítása során szervezők figyelmen kívül hagyhatják azokat a pályázatokat, ahol a kertészkedés nem a család lakóhelyéhez kapcsolódó házikertben történik.

Jelentkezés, határidők, adatkezelési, kapcsolati és egyéb információk

A jelentkezéshez kapcsolódóan a következő címeken elérhető on-line jelentkezési űrlapot kell kitölteni és beküldeni:
https://agrya.hu/vesd-bele-magad-program-jelentkezesi-urlap

A jelentkezési lapon levő adatkezelési felhatalmazás elfogadása feltétele a pályázat benyújtásának. Az adatkezelési felhatalmazás szerint az AGRYA a jelentkezés során megadott személyes adatokat csak a programhoz kapcsolódóan kezeli, azokat harmadik személynek, szervezetnek nem továbbítja, így nem továbbítja még a program támogatóinak sem.
A program részeként kizárólag az AGRYA munkatársai kezelik az adatokat, külső adatkezelőt nem vesz igénybe az AGRYA.
A jelentkezés során a szülő hozzájárul, hogy a szülő által a program során megküldött írásos beszámolók és fényképek a szervező AGRYA döntése alapján a program közösségi oldalára és on-line felületére változtatás nélkül kikerülhetnek tájékoztatási és kommunikációs célból. Ebben az esetben is azonban kizárólag csak a gyermek keresztneve és a lakóhely település jelenhet meg, további személyes adat, így például életkor vagy pontos cím, telefonszám nem.

A jelentkezési űrlapon el kell fogadni, hogy a pályázó vállalja, hogy a későbbiekben 2019. április-augusztus között havonta egy alkalommal legalább 2 fényképet és legalább 250 betűből álló beszámolót küld a gyermek vagy gyermekek kertészkedéséről.

A jelentkezési űrlap kitöltése után a vbm@agrya.hu e-mail címre kell elküldeni a gyermek vagy gyermekek által készített rajzokat vagy kézzel írt fogalmazások képét tartalmazó fájlt.

FONTOS! Az e-mail tárgyába a jelentkezés űrlapban rögzítettel azonos módon fel kell tüntetni a gyermek vagy gyermekek nevét és a lakóhely település nevét. Az e-mailban ennél többet nem szükséges feltüntetni.

Az e-mailnak is meg kell érkeznie a jelentkezési, pályázati
beadási határidőn belül, február 15-ig!

Kérjük, hogy a jelentkezés és a későbbi programhoz kapcsolódó kommunikáció során technikailag megbízható e-mail kiszolgálónál levő e-mail fiókot használjanak. A szervezők hosszú évekre visszatekintő tapasztalata szerint pl. a freemail.hu, citromail.hu végződésű email címekkel az indokoltnál többször fordul elő, hogy elvesznek e-mailok.

Jelentkezési, pályázati beadási határidő
2019. február 15. 16.00 óra

A szervezők fenntartják annak a lehetőségét, hogy nagyon nagy számú jelentkezés esetén korábban is lezárhatják a jelentkezési felületet.

Pályázati döntés időpontja
Legkésőbb 2019. március 8.

Az érintetteket a döntésről a jelentkezési űrlapon megadott kapcsolati e-mail címen közvetlenül értesíti az AGRYA.

Vetőmag csomagok kiszállítása
2019. március 20-ig

A nyertesek a vetőmagokat tartalmazó csomagokat postai kiszállítással kapják meg a pályázati űrlapon megadott levelezési címükre. A Programmal kapcsolatosan további információt az AGRYA munkatársai adnak munkanapokon 9-17 óra között a 06 30 230 4810 telefonszámon vagy a vbm@agrya.hu email címen.

Dokumentumok
Csatolmány Méret
Vesd bele magad_információk 18.05 KB

További hírek:

A világháló gondatlan használata komoly veszélyeket rejt magában, ezért böngésszünk tudatosan!

2021. február 9-e a Biztonságos Internet Napja Magyarországon.

A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kérik, hogy fogadják meg az alábbi tanácsokat, mivel a megfelelő magatartási szabályok betartásával csökkenthetők a világhálón ránk leselkedő veszélyek.
 

Tájékoztató a mikro-, kis- és középvállalkozásoknak minősülő vállalkozó 2021. évi helyi iparűzési adó előlegcsökkentéséről

A koronavírus-világjárvány nemzetgazdaságot érintő hatásának enyhítése érdekében szükséges egyes intézkedésekről szóló 639/2020. (XII. 22.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) értelmében a mikro-, kis- és középvállalkozásnak minősülő vállalkozóknak* (a továbbiakban: vállalkozó) a 2021. évben végződő adóévben a helyi iparűzési adó mértéke 1 százalék, amennyiben a 2021. évben végződő adóévben alkalmazandó önkormányzati rendeletben megállapított adómérték több, mint 1 százalék. Mór Városi Önkormányzat esetében ez a rendeletben megállapított adómérték 2 %.

Tisztázó kérdések "Mór Város közigazgatási területén autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítás közszolgáltatás ellátására” címmel kiírt pályázattal kapcsolatban

Mór Város közigazgatási területén autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítás közszolgáltatás ellátására” címmel kiírt pályázattal kapcsolatban Mór Városi Önkormányzathoz érkezett kiegészítő tájékoztatás kérésre az alábbi válaszokat adjuk:

1./ kérdés:

„A kérdésekre adott válaszok részévé válnak-e a pályázati dokumentációnak, azokat Kiíró kötelezően figyelembe veszi-e?”

Válasz:

A jelen levélben adott válaszok részévé válnak a pályázati dokumentációnak, azzal összhangban értelmezendők, pályázat értékelésekor a kiíró azokat figyelembe veszi. A kérdéseket és a válaszokat a városi honlapon (a pályázati kiírással megegyező helyen) közzétesszük.

2./ kérdés

„Kérjük megerősíteni, hogy Megrendelő a nyertes Szolgáltatóval a közszolgáltatási szerződés megkötése előtt, azzal kapcsolatban technikai jellegű kérdésekben egyeztetésre és pontosításra lehetőséget biztosít.”

Válasz

A kiíró megerősíti, hogy a nyertes szolgáltatóval a közszolgáltatási szerződés megkötése előtt, azzal kapcsolatban felmerülő kérdésekre vonatkozóan egyeztetési és pontosítási lehetőséget biztosít. Továbbá felhívjuk a pályázó figyelmét, hogy a kiírás tartalma az egyeztetések során nem módosulhat, csak technikai jellegű egyeztetésekre van mód.

3./ kérdés

„A Pályázati kiírás „V.2. Pénzügyi alkalmassági feltételek B./pont” szerint „Pályázó a szerződés teljesítésére alkalmatlan, ha 2019. január 1. napját követően bármely bankszámláján több mint 30 napos sorbanállás fordul elő.”

„Kérjük pontosításukat arra vonatkozóan, hogy elfogadják-e a banki igazolásokat, amennyiben az egy jogelőd Közlekedési Központ tulajdonában áll, vagy elegendő a beolvadás időpontjától, tehát a 2019. október 1. napjától történő igazolás.”

Válasz

A kiíró elfogadja a 2019. január 1. és 2019. szeptember közötti időszakra vonatkozóan a jogelőd Közlekedési Központnak a banki igazolásait, amely Móron autóbusszal végzett menetrend szerinti személyszállítási közszolgáltatásra volt jogosult.

4./ kérdés

„A Pályázati kiírás „VII.13. A Pályázatok bírálata” fejezet 1. bírálati szempontként a Pályázó által igényelt, a közszolgáltatás ellátásáért fizetendő ellentételezés nettó mértéke 1 hasznos, menetrendi kilométerre vonatkozó (nettó Ft/km) értéket kell megadni.

Kérjük a Kiíró tájékoztatását, hogy tekintettel a feladat időtartalmára (5+2 év), a nyertes pályázóval megkötésre kerülő Közszolgáltatási Szerződés várhatóan tartalmaz-e a pályázatban 1. bírálati szempontként megadásra kerülő fajlagos ellentételezés évenkénti - fogyasztói árindex alapján, vagy más módszerrel történő – indexálására vonatkozó szabályokat. ha igen, az ajánlat előkészítése érdekében kérjük megadni az alkalmazni kívánt indexálási módszert.”

Válasz:

A Kiíró megerősíti, hogy az indexálás lehetőségét a pályázati kiírás csak a menetjegy és bérletek ára tekintetében teszi lehetővé, az 1. bírálati szempont tekintetében nem. A kiírás tartalmazza, hogy a személyszállítási szolgáltatásokról szóló 2012. évi XLI. törvény 30. §-a szerint számolható el költségtérítési többletigény, amennyiben az indokolt.

5./ kérdés

„A Pályázati kiírás „IX.2. A tevékenység végzésével együtt járó szolgáltatói kötelezettségnek” fejezet 10. pont szerint „A Szolgáltató hibájából késett és kimaradt járatoknak az indított járatokhoz viszonyított együttes aránya éves szinten 1 ezreléket nem haladhatja meg.

Kérjük a Kiíró pontosítását, hogy milyen szankció kiszabását javasolja az Önkormányzat a nyertes pályázóval megkötendő Közszolgáltatási Szerződésben a késett és kimaradt járatok éves szinten 1 ezrelékkel történő meghaladása esetén, illetve mi minősül a Szolgáltató hibájából kimaradt, illetve késett járatnak.”

Válasz:

A Kiíró tájékoztatja a Pályázót, ha a Szolgáltató hibájából késett és kimaradt járatoknak az indított járatokhoz viszonyított együttes aránya éves szinten az 1 ezreléket meghaladja, ezt nem kíván külön szankcionálni, viszont a kiírás szerinti „IX.2. a tevékenység végzésével együtt járó szolgáltatói kötelezettségek” című fejezet 3. pontja szerint a Szolgáltatót teljeskörű felelősség terheli.

 

Fenyves Péter

polgármester

Tájékoztatás Kormányzati Ügyfélvonal szolgáltatásairól

Tisztelt Ügyfelek!

A pandémiás időszakban különös fontossággal bír az, hogy az ügyfelek használják az elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat. Ennek elősegítése érdekében, 2021. január 1-től a Kormányzati Ügyfélvonal (1818) segíti az elektronikus ügyintézési portál használatát.

Változások a gépjármű adóztatásban

A 2021. január elsejétől hatályos adójogszabályok alapján a gépjárműadóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat az állami adó- és vámhatóság (NAV) fogja ellátni.

Jelenleg a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Gjt.) 2020. évben hatályos rendelkezései alapján a belföldi gépjárművek adója esetében az adóhatósági feladatokat az illetékes önkormányzati adóhatóság látja el. A módosulás kapcsán az adóhatósági feladatokat az említett tárgyban 2021. január 1-jétől már az állami adóhatóság (NAV) látja el. A 2021. évtől kezdődő időszakra járó gépjárműadót a NAV számlájára kell megfizetni, a NAV 2021. évben kiadandó határozata szerint.