„HÉTKÖZNAPOK EURÓPÁJA” című vetélkedő felhívása

létrehozva: 2018. 11. 19.
frissítve: 2018. 11. 22.

„HÉTKÖZNAPOK EURÓPÁJA” című vetélkedő felhívása

Megújulunk! A székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület, számos együttműködő szervezettel közösen, „A mi Európánk” című sikeres vetélkedősorozat folytatásaként a 2018/2019. tanévben magyarországi és határon túli magyar középiskolások számára meghirdeti a „Hétköznapok Európája” című vetélkedőt.

Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok gyarapítsák ismereteiket Európáról és térségünk Európában betöltött szerepéről, múltjáról, jelenéről. Célunk az is, hogy otthonosan mozogjanak a hétköznapi élet fontos témáiban, ügyeiben. Szeretnénk alkalmat adni arra, hogy a résztvevők értelmes kortárs kapcsolatokat alakíthassanak ki, fejleszthessék egyéni és csapatjátékos készségeiket.

A változatos témák arra sarkallják a fiatalokat, hogy minél eredményesebben tájékozódjanak a neten, gyakorolják a felelősségteljes munkamegosztás technikáit, ügyesen működjenek együtt. Ismerjék meg jobban Európa országainak kultúráját, földrajzát, népszokásait, nevezetességeit, ünnepeit, gasztronómiáját. Legyen alkalmuk megemlékezni az I. világháború befejezésének centenáriumáról, valamint Magyarország EU tagságának közelgő 15. évfordulója kapcsán gyarapíthassák általános EU-s ismereteiket. Méltányolják az épített és természeti környezet értékeit és tájékozódjanak arról, hogy hogyan lehet ezeket védeni. Az általános tájékozottság és polgári tudatosság érdekében elengedhetetlen, hogy többet tudjanak az emberi- és polgári-, valamint a választójogokról az Európai Unióban. A minél sikeresebb élethez hasznos, ha felvértezik magukat továbbtanulási-, munkavállalási-, lakhatási ismeretekkel szűkebb és tágabb környezetükben, és ha egy kis jártasságot szereznek az életvitel-, háztartás-, rendezvények-, utazások szervezésével kapcsolatban is.

A döntős csapatok felkészülését pontosabb instrukciókkal segítjük majd.

A vetélkedő nyelve: magyar

A vetélkedő felépítése: 2 internetes forduló, valamint a döntő Székesfehérváron.

Jelentkezés: A vetélkedőre 4 fős középiskolai tanulókból álló csapatok jelentkezését várjuk. A jelentkezéshez szükséges csapatonként egy segítő tanár is. Egy intézmény több csapattal is indulhat a vetélkedőn. A vetélkedőre a felhívás megjelenésétől kezdődően a Tarsoly Ifjúságért Egyesület honlapján (www.tarsolyegyesulet.hu) lehet regisztrálni és a csapatok itt tájékozódhatnak a vetélkedő folyamatáról. A regisztrált csapatok számára lesznek elérhetők az internetes fordulók feladatai.

1. forduló: 2018. november 26. (12:00 órától) – november 29. (24:00 óráig)  

2. forduló: 2019. január 28. (12:00 órától) – január 31. (24:00 óráig)

9 csapat kerül a döntőbe az internetes fordulók feladatainak megoldásáért kapott pontszámok alapján. Minden csapat a legmagasabb pontszám alapján jut be, de egy régióból maximum 2 csapat, és egy iskolából legfeljebb 1 csapat lehet döntős.

A döntő időpontja: 2019. március 23. (szombat) 9:00 óra.

Helye: SzSzC Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Cím: 8000 Székesfehérvár, Károly János utca 32.

Díjak jellege: utazás Európában, utazás a Felvidéken, FEZEN bérlet, egyéb jutalmak (egyeztetés alatt).

A díjakat – részben vagy egészben – szervező partnereink biztosítják.

További információ a www.tarsolyegyesulet.hu honlapon lesz olvasható. E-mail: tarsolyie@gmail.com.

Székesfehérvár, 2018. november 5.

   

További hírek:

MEGHÍVÓ Képviselő-testületi ülésre

MEGHÍVÓ

 

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

2026. január 28. (szerda)

13:00 órakor 

tartja soros nyilvános ülését, amelyre meghívom és egyúttal 

szíves megjelenését kérem.

 

Az ülés helye: Városháza - emeleti nagyterem

Móri Lamberg – kastély részleges felújítása

Tájékoztatjuk a Tisztelt lakosságot, hogy a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program Plusz keretében:

  • A Lamberg-kastély „C” épületszárnyának részleges felújítása teljes körű műemléki rekonstrukciója
  • Homlokzatfelújítás, nyílászárócsere, tetőcsere, szigetelés, lábazat felújítás
  • Az elavult közműhálózatok korszerűsítése, infokommunikációs és fizikai akadálymentesítés, akadálymentes mosdó kialakítása
  • A belső terek restaurálását követően a várost érintő Natura 2000 területet bemutató állandó kiállítás létrehozása

valósul meg.

 

 

A projekt az Európai Unió támogatásával, a Magyar Állam társfinanszírozásával valósul meg.

A támogatás összege: 320 millió forint

 

A Projekt címe és azonosítószáma:

Móri Lamberg-kastély részleges felújítása, TOP_PLUSZ-6.2.1-23-MR1-2025-00002

Tervezett befejezési dátum: 2029.04.30.

 

 

 

 

MEGHÍVÓ Képviselő-testületi ülésre

MEGHÍVÓ

 

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

2026. január 19. (hétfő)

14:00 órakor 

tartja soron kívüli nyilvános ülését, amelyre meghívom és egyúttal 

szíves megjelenését kérem.

 

Az ülés helye: Városháza - emeleti nagyterem

Tájékoztatás elmaradt hulladékgyűjtésről

Tisztelt Lakosság!

A Depónia Nonprofit Kft. megbízásából ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a héten az időjárás kapcsán kialakult útviszonyok miatt a Kecske-hegy településrészen, valamint a Felsődobos egy részén elmaradt a hulladékgyűjtés. Amennyiben az időjárás, illetve az útviszonyok engedik, úgy a következő szállítási napon a hulladékgyűjtő edények mellé kihelyezett, szerződött mennyiséggel megegyező többlethulladék is elszállításra kerül ezen területekről.

FELHÍVÁS VERSENYTÁRGYALÁSRA - ÜZLETHELYISÉGEK

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete nevében

 – 32/2015. (VIII.31.) Ök. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 

5. § (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján – 

az Önkormányzat tulajdonát képező alábbi ingatlan/ok 

(nem lakáscélú helyiségek) vonatkozásában 

MÓR-HOLDING Kft. pályázatot ír ki, 

és nyilvános versenytárgyalás keretében bérbe adja: