Tájékoztató partnerségi egyeztetési eljárás véleményezési szakaszáról

létrehozva: 2017. 10. 27.
frissítve: 2017. 10. 27.

A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 29/A.§ -ban foglaltaknak megfelelően tájékoztatjuk a lakosságot a város területén működő civil,- érdekképviseleti,- gazdálkodó szervezeteket és vallási közösségeket (együtt: partnereket), hogy elkészült Mór város településképi arculati kézikönyvének és településképi rendeletének véleményezési anyaga.

A településképi rendelet az építési tevékenységgel érintett építmények településképhez való illeszkedését biztosító anyaghasználatára, tömegformálására, homlokzati kialakítására és a zöldfelületek kialakításának módjára, a településképi szempontból meghatározó területekre, a helyi építészeti örökség egyedi és területi védelmére, védetté nyilvánítására és a védettség megszüntetésére, a reklámok, reklámhordozók, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére és alkalmazására, illetve tilalmára vonatkozó településképi követelményt tartalmazhat.

A településképi arculati kézikönyvben a településképi követelmények szakmai megalapozása érdekében készül, melyben meg kell határozni a településkép jellemzőit, a településképi szempontból egymástól jól elkülönülő településrészek arculati jellemzőit és értékeit, a településképhez illeszkedő építészeti elemeket és a településkép minőségi formálására vonatkozó ajánlásokat.

A jogszabályi követelményeknek történő megfelelés céljából elkészült véleményezési anyag megtekinthető Mór város honlapján (www.mor.hu) és ügyfélfogadási időben a Móri Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési és -üzemeltetési irodáján.

Ezúton kérjük a partnerségi egyeztetésben résztvevőket, hogy Mór város településképi arculati kézikönyvének és településképi rendeletének véleményezési anyagára – Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete a településfejlesztési és településrendezési eszközökkel, a településképi arculati kézikönyvvel, valamint a településképi rendelettel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 32/2017.(X.4.) rendelete szerint – 2017. november 17-ig tegyék meg javaslataikat.

A partnerségi egyeztetés keretében javaslatokat az alábbi módon nyújthatnak be:

a) elektronikus levélben morph@mor.hu email címre

b) írásban Mór Városi Önkormányzat címére (8060 Mór, Szt. István tér 6.) történő megküldésével, vagy ugyanott személyesen történő leadásával, vagy

c) lakossági fórumon szóban, illetve a lakossági fórumtól számított 8 napon belül az a) vagy b) pontban foglaltak szerint.

 

A lakossági fórum időpontja: 2017. november 8. (szerda) 16:00

                                helyszíne: Erzsébet téri Művelődési Ház (Mór, Erzsébet tér 14.)

 

Bővebb információ a 22/560-849 telefonszámon kérhető.

 

Fenyves Péter sk. polgármester

 

Dokumentumok
Csatolmány Méret
Rendelet-tervezet 908.83 KB
Arculati kézikönyv tervezete 21.59 MB

További hírek:

KÖZLEMÉNY - környezetvédelmi hatósági eljárás megindításáról

A Pest Vármegyei Kormányhivatal Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályán az MKIF Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. (2040 Budaörs, Akron utca 2.) kérelmező nevében az Uvaterv Zrt. (1146 Budapest, Hermina út 17.) tervező által benyújtott kérelem alapján a Komárom – Kisigmánd (M1 autópálya) – Kisbér – Székesfehérvár (M7 autópálya) – Sárbogárd (M8 gyorsforgalmi út) közötti emelt sebességű főút (13. és 81.) megvalósítására vonatkozó környezetvédelmi engedély módosítása tárgyában eljárás indult.

Az eljárásban a kérelem és mellékletei elektronikus példányába betekintési lehetőség biztosított a Városfejlesztési és -üzemeltetési Irodán ügyfélfogadási időben.

Ügyfélfogadási idő:

Hétfő:   8:00-12:00 és 13:00-16:00

Szerda: 8:00-12:00 és 13:00-16:00

Péntek: 8:00-13:00

A környezetvédelmi hatósági eljárás megindításáról szóló közlemény a csatolmányban olvasható.

FELHÍVÁS - Ebösszeírás Mór város közigazgatási területén 2025

Tisztelt Móri Lakos!

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban Ávtv.) 42/B.§ (1) bekezdésében foglalt kötelezettség alapján Mór Város közigazgatási területén

2025. július 04. napjáig ebösszeírásra kerül sor.

Az ebösszeíráshoz szükséges bejelentő adatlapot teljeskörűen szíveskedjenek kitölteni, és az ebösszeírási időszak végéig Hivatalunkhoz visszajuttatni.

 

Tour de Hongrie

TÁJÉKOZTATÁS - a zártkerti lakott ingatlanokon keletkezett szennyvíz elszállítása és ártalmatlanítása kapcsán

Tisztelt zártkertben élő Lakosság!

A zártkerti lakott ingatlanokon keletkezett szennyvíz elszállítása jelenleg a PATAKOM Kft.-vel kötött közszolgáltatási szerződés keretein belül történik, önkormányzati rendeletben meghatározott rezsicsökkentett díj ellenében.

Megállapításra került, hogy a fenti önkormányzat által biztosított kötelező közszolgáltatás tartalma a háztartási szennyvíz begyűjtésére terjed ki, az ivóvízhálózattal el nem látott külterületi, zártkerti ingatlanokról a talajvízből származó szennyvízre nem.