Centenáriumi megemlékezés Trianonról
Mór Város szoboravatással emlékezett a trianoni tragédia 100 éves évfordulójára június 4-én.
A Trianon-emlékművet Mór Város Önkormányzatának Képviselő-testülete állíttatta.
A turulmadarat ábrázoló emlékmű, talapzatán “Magyar, legyen hited és lészen országod” idézettel, Csák Attila szobrászművész alkotása.
A megemlékezésen beszédet mondott Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke.
A nemzeti összetartozás napján Törő Gábor országgyűlési képviselő egy mondatban kiemelte, mi adott erőt nemzetünknek átvészelni az elmúlt 100 év viszontagságait, és a megcsonkított ország lakóinak a reménytelen helyzetből kiutat találni: „Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában, hiszek egy isteni örök igazságban, hiszek Magyarország feltámadásában.”
A szobrot Spányi Antal megyés püspök szentelte fel.
Rövid műsor és koszorúzás keretében Dr. Simon László Fejér megyei kormánymegbízottal közösen leplezték le az emlékművet.
További galériák:
II. Ezerjó Borünnep
2019. 06. 20.
2019. június 8-án második alkalommal került megrendezésre az Ezerjó Borünnep a Lamberg-kastély udvarán.
A Wekerle Emlékbor vándordíjat 2019-ben is a Molnár Borház nyerte, 2018-as generosa fajtájú bora lett az év Wekerle Emlékbora.
Új kézilabda pálya átadása
2019. 04. 17.
A Magyar Kormány támogatásával a Magyar Kézilabda Szövetség új sportpályáját létesített. A Móri Dr. Zimmermann Ágoston Általános Iskola udvarán lévő régi aszfaltos pálya szabványos 22x42 m-es műanyag burkolatot kapott. Az új kézilabda pálya ünnepélyes átadásán Dr. Molnár Krisztián, a Fejér Megyei Közgyűlés elnöke, Törő Gábor országgyűlési képviselő, Fenyves Péter polgármester és Walczer Gábor iskolaigazgató köszöntötte a jelenlévőket. A rendezvény meghívott díszvendége Mehlmann Ibolya egykori kiváló kézilabdázó volt.
Megújult a Nefelejcs Bölcsőde
2019. 04. 05.
A Kormány támogatásával TOP forrásból mintegy 40 millió forintból megújult a móri Nefelejcs Bölcsőde!
Két új csoportszobával és 24 férőhellyel, továbbá testnevelő- és fejlesztő szobával gazdagodott az intézmény.
Honosítási ünnepség
2019. 03. 07.
2019. március 6-án állampolgársági eskütételi ünnepséget rendeztek a Móri Polgármesteri Hivatal nagytermében.
Mongol nagykövet látogatása Móron
2019. 02. 28.
Móron tett látogatást 2019. február 19-én, immáron második alkalommal, Mongólia Magyarországra akkreditált nagykövete. Batbayar Zeneemyadar nagykövetet Fenyves Péter polgármester fogadta hivatalában, ahol eszmecserét folytattak. A diplomata látogatásának fő céljaként Mór város megismerését, a kisváros működésének, fejlesztési módszereinek tanulmányozását, valamint az itt élő mongol közösséggel való találkozást, társadalmi beilleszkedésükről, illetve az óvodai, iskolai oktatás helyzetéről való tájékozódást nevezte meg. A Városházán személyesen fogadta a mongol közösség tagjait, akikkel az élethelyzetükkel kapcsolatos kérdésekről beszélgetett. Itt tartózkodása során látogatást tett a Lamberg-kastélyban, és átfogó képet kaphatott a Móron élő közösségek életéről, a német nemzetiségi kultúráról is. Jövőbeli tervei között szerepel az emberek közötti bizalom építése, a további szoros együttműködés a városvezetéssel és a kétoldalú gazdasági kapcsolatok előremozdítása.