INDUL A 2025-ÖS OKOSZEBRA-SZAVAZÁS! – Ismét iskola közelében, veszélyes kereszteződésben létesülhet okoszebra

létrehozva: 2025. 06. 03.
frissítve: 2025. 06. 17.

Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is újabb magyar települést tesz biztonságosabbá a Generali a Biztonságért Alapítvány a közlekedésbiztonsági kezdeményezésével. A tavalyi évhez hasonlóan a cél idén is az, hogy iskola közelében létesülhessen okoszebra szeptemberre – ám arról, hogy ez melyik városban/településen történjen meg, a lakosság szavazhat a következő két hétben!

A közönségszavazásban Fejér vármegyét a Mór, Szent István tér - Kossuth Lajos utca kereszteződése (Radnóti Miklós Általános Iskola) képviseli. Kérjük támogassa, hogy városunk egy ilyen fejlesztéssel is gazdagabb legyen!

Hány éves kortól járhat egyedül iskolába a gyerek?

Míg évtizedekkel ezelőtt a legtöbb gyermek már egészen kis korában egyedül közlekedhetett, mára sokat változott a helyzet, ebben pedig komoly szerepe van többek között annak, hogy a többszörösére nőtt a gépjárművek száma. A Generali a Biztonságért Alapítvány tavaly júliusi kutatásában 1000, 16-75 év közötti magyar lakost kérdezett többek között arról, hogy mennyire érzik magukat biztonságban a gyalogátkelőkön. A válaszokból akkor egyértelműen kiderült, hogy a hazai lakosság kétharmada inkább csak viszonylag érzi magát biztonságban, amikor gyalogátkelőn halad át. Akik a legkevésbé érzik magukat biztonságban ilyenkor, azok között felülreprezentáltak többek között a nők, a középkorúak, illetve azok, akiknek van óvodás, iskolás korú gyereke. A válaszadók mindössze 16 százaléka számolt be arról, hogy általában véve maximálisan biztonságban érzi magát a zebrán való átkeléskor.

A kutatás azt is boncolgatta, vajon hány éves kortól ideális egyedül iskolába engedni a gyermekeinket, illetve a szülőknek mi a meglátása a gyermekek biztonságosabb közlekedéséről.  A megkérdezett szülők kétharmada az iskolai időszakban napi szinten kel át gyalogátkelőn az iskola vagy az óvoda megközelítésekor, és átlagosan 10-11 éves kortól gondolják megfelelőnek, hogy a gyerek egyedül kezdjen közlekedni. Természetesen ezt a számot nagyon sok tényező befolyásolja a szülők szerint: ez az életkor jelentősen függ a gyerek személyiségétől, az iskola távolságától és a szülők 60%-a szerint attól is, hogy van-e gyalogátkelő útközben.

A kutatás arra is kereste a választ, vajon milyen lehetőségek vannak arra, hogy a gyerekek önálóbban és persze biztonságosabban közlekedhessenek. A megkérdezettek 75 százalék szerint a több (okos)zebra-gyalogosvédelmi rendszer létesítése sokat segítene abban, hogy a gyerekek önállóan közlekedhessenek. Emellett még azt is hasznosnak éreznék, ha a szülők gyakorolnák a közlekedést a gyerekekkel, és a döntős többség szerint előnyös lenne az iskolában is a biztonságos közlekedésről edukáció.

Vigyázz, kész, okoszebra szavazás!

A Generali a Biztonságért Alapítvány idén is közönségszavazást indít: a hazai lakosságnak június 16-ig van lehetősége online megszavazni egy, az OBB javaslata alapján összeállított 19-es listából azt a legveszélyesebbnek ítélt, iskola közelében található gyalogátkelőhelyet, amit okossá alakítanak még a 2025 szeptemberi iskolakezdés előtt. A szavazásban minden vármegyéből egy olyan zebra szerepel, ahol a statisztikák alapján nem könnyű az átkelés, ám a szavazás után egy közülük az őszi iskolakezdésre okossá alakulhat.

Szavazni a következő felületen lehet 2025. június 16-ig, ide kattintva.

Kérjük, szavazatával támogassa Mór, Szent István tér - Kossuth Lajos utca kereszteződését (Radnóti Miklós Általános Iskola).

Immár negyedik éve sikeres az okoszebra szavazás

2021-ben hirdette meg először a Generali a Biztonságért Alapítvány és a Pearl Enterprises Kft. azt a versenyt, melynek során olyan zebrákat kerestek, ahol veszélyes az átkelés. Az első évben a legtöbb voks egy ózdi és egy váci zebrára érkezett; a 2022-es szavazást Szentendre nyerte, 2023-ban pedig Mohács lett a győztes. Tavaly Mátészalkára szavaztak a legtöbben, így 2024 szeptemberére el is készült az okoszebra, ami azóta biztonságosabbá teszi az iskolába igyekvők mindennapjait. 

Mi az az okoszebra?

A SafeCross® okoszebra egy olyan közlekedésbiztonsági rendszer, amely az útburkolatban elhelyezett aktív LED prizmák segítségével a zebrára lépő járókelőre hívja fel a figyelmet. Az okoszebra célja, hogy az adott átkelőhelynél a járművezetők mindig észleljék a gyalogosátkelést. A fényjelzés kizárólag addig tart, ameddig az áthaladás is, így a zebra csak indokolt esetben lép működésbe. Az elmúlt években 66 okoszebra készült el a Generali a Biztonságért Alapítvány támogatásával.

További hírek:

Anyakönyvezés az igazgatási szünet alatt

Tisztelt Lakosság!

 

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy a Móri Polgármesteri Hivatalban

2025. december 29. és 2025. december 31. között 

az ügyfélfogadás szünetel.

Móron történt haláleset bejelentésével, anyakönyvezésével kapcsolatosan az anyakonyv@mor.hu e-mail címen vagy a 06/30/531-0741 telefonszámon kérhető tájékoztatás.

 

Szíves megértésüket köszönjük!

                                                                                    Dr. Taba Nikoletta

                                                                                              jegyző

 

2025. 12. 23.

Pályázati felhívás - felnőtt háziorvosi körzet helyettesítési feladatainak ellátására

Mór Városi Önkormányzat pályázatot hirdet

területi ellátási kötelezettséggel működő felnőtt háziorvosi körzet

helyettesítési feladatainak ellátására 2026. július 1-jétől

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - "Fejér Termék 2026" elismerés elnyerésére

A Fejér Vármegyei Önkormányzat "Fejér Termék" elnyerésére pályázatot hirdet. 

A pályázat beadási határideje: 2026. február 28.

A pályázattal kapcsolatos minden információ megtalálható az alábbi linken: 

https://fejer.hu/fejer-termek-palyazati-felhivas-2026 

Tájékoztatás ügyfélfogadásról

Tisztelt Lakosság!

 

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy a Móri Polgármesteri Hivatalban

2025. december 13-án (szombaton) 

az ügyfélfogadás szünetel.

 

Szíves megértésüket köszönjük!


 

                                                                            Dr. Taba Nikoletta

                                                                                     jegyző

HIRDETMÉNY Mór város településterv módosítását megelőző telepítési tanulmányterv partnerségi és lakossági véleményezéséről

Mór Városi Önkormányzat a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Kormány rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) 19. §-nak megfelelően beruházó módosíttatani szeretné Mór város településszerkezeti tervét és Mór város helyi építési szabályzatáról szóló 10/2022. (IV. 1.) önkormányzati rendeletét.

Annak érdekében, hogy Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete mérlegelni tudja, hogy a tervezett módosítás tárgya milyen hatással lesz a környezetre, társadalomra a Foster Electric Hungary Kft.-vel elkészíttette a Mór 4906/85 hrsz-ú ingatlan és környezetének fejlesztését ismertető telepítési tanulmánytervet.

A Korm. rendelet 56/A. § (3) bekezdés alapján a telepítési tanulmányterv tervdokumentációját jelen hirdetménnyel közzé teszem a város honlapján az alábbi helyen: www.mor.hu, valamint az önkormányzat hirdetőtábláján. 

A tanulmánytervekbe betekintési lehetőség biztosított a Városfejlesztési és -üzemeltetési Irodán ügyfélfogadási időben.

Ügyfélfogadási idő: Hétfő: 8:00-12:00 és 13:00-16:00
                                 Szerda: 8:00-12:00 és 13:00-16:00
                                 Péntek: 8:00-13:00

Észrevételeket és javaslatokat a közzétételtől számított 15 napon belül lehet megtenni, kizárólag elektronikus úton. 

A véleményeket a hivatalnak címezve papír alapon vagy a morph@mor.hu elektronikus levélcímre szíveskedjenek megküldeni.

 

Közzététel napja: 2025. december 9.

Vélemények beérkezésének határideje: 2025. december 24.

 

Együttműködésüket előre is köszönöm.

Mór, 2025. december 8.

 

Fenyves Péter

polgármester