Önkéntes katonai szolgálat

létrehozva: 2022. 07. 19.
frissítve: 2022. 07. 19.

Újra várják a jelentkezőket Önkéntes Katonai Szolgálatra a Magyar Honvédség toborzóirodáiban. A tavaly őszi pilot programba mintegy ötszázan kerültek be, többen azóta is a seregben szolgálnak.

Az első két hónapban a tartalékos katonák alapkiképzésen vesznek részt, majd a második, négyhónapos ciklusban több opció közül is választhatnak. Lehetőségük van a lakhelyükhöz közeli tartalékos szervezetnél maradni, átszerződhetnek más szolgálati formára, vagy kérhetik, hogy kiképzésük speciális területen folytatódjon. Ha a szakkiképzés mellett döntenek, fizetésük a mindenkori minimálbérről a garantált bérminimumra emelkedik, mely jelenleg bruttó 260 ezer Ft.

A szeptember 5-én induló kiképzések a tervek szerint az ország valamennyi megyéjében és Budapesten is megkezdődnek. A felkészítés alappillére a mindennapos katonai testnevelés, melyet fizikai állapotfelmérés előz meg. A résztvevők harcászatot, közelharcot és térképészet tanulnak, megismerkednek a szolgálati szabályzattal, részt vesznek lőkiképzésen és alaki foglalkozásokon egyaránt. Aki úgy dönt, kipróbálná magát műveleti feladatokat ellátó csapatnál, ejtőernyős-, búvár- vagy speciális lövész kiképzést is kaphat, de megtanulhat harcjárművet vagy munkagépet vezetni is.

A program rugalmas: bármikor megszakítható, de újabb hat hónappal meg is lehet hosszabbítani. Aki pedig több évig katonaként szolgálna, dönthet a szerződéses, a műveleti tartalékos vagy a területvédelmi tartalékos szolgálati formák mellett. Egy korábbi interjúban Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese így fogalmazott: „ha hat hónap után az illető leszerel, akkor is nő a kiképzett tartalékosként nyilvántartott magyar állampolgárok száma, ha pedig szerződéses katonaként vagy területvédelmi tartalékosként szolgál tovább, akkor megint bővült a Magyar Honvédség képessége.”

Elsősorban olyan fiatalokra számítanak, akik egy ideig szüneteltetik tanulmányaikat, és erre az időre stabil megélhetést keresnek. Ez a szolgálati forma ugródeszka lehet a felsőoktatásba, hiszen a féléves szolgálatért akár 32-, az egyéves szolgálatért akár 64 többletpont is járhat.   

Valamennyi 18 és 65 év közötti magyar állampolgár jelentkezését várják, aki rendelkezik bejelentett belföldi lakóhellyel, erkölcsi bizonyítvánnyal és minimum általános iskolai végzettséggel. A szerződéskötést egészségügyi és pszichológiai vizsgálat előzi meg. Jelentkezni legkésőbb augusztus 15-ig lehet a megyeszékhelyek toborzóirodáiban, az iranyasereg.hu oldalon https://iranyasereg.hu/jelentkezes-oksz/, vagy az onlinetoborzo@mil.hu címen.

További hírek:

Közlemény

Mór Városi Önkormányzat Jegyzője az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény 89. § (1) bekezdése alapján ezúton közhírré teszi, hogy a Viennaplex Kft. (8000 Székesfehérvár, Holland fasor 11.) által a Mór, 3333 hrsz.-ú ingatlanon meglévő gyártócsarnok épület 1/96-18/2018. számú határozattal kiadott építési engedély alapján az építkezés I. ütemében felépített 6100 m2 hasznos alapterületű épületrésszel-, valamint az építkezés II. ütemében felépített 2401 m2 hasznos alapterületű épületrésszel, terepalakítással és támfal létesítéssel történt bővítésének használatbavételi engedély ügyében 1/1192-2/2020. számon érdemi döntést hozott.

Változik a szelektívhulladék-begyűjtési rendszer

Tájékoztatjuk a Tisztelt Ingatlantulajdonosokat, hogy a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés rendszere 2020. évben megváltozik, 120 l-es kerekes kék színű gyűjtőedény kerül díjmentesen kiosztásra. Az új rendszer bevezetéséig a zsákos gyűjtéshez a zsákokat ügyfélszolgálati időben (hétfő: 8-12 és 13-16, szerda: 8-12 és 13-16, péntek: 8-13) a Móri Polgármesteri Hivatal ügyfélszolgálatán vehetik át a lakosok.

Felhívás versenytárgyalásra

 

 

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete nevében – 32/2015. (VIII.31.) Ök. rendelet (továbbiakban: Rendelet) 5. § (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján – az Önkormányzat tulajdonát képező alábbi ingatlan/ok (nem lakáscélú helyiségeket) vonatkozásában pályázatot ír ki, és nyilvános versenytárgyalás keretében bérbe adja:

Meghívó

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

2020. február 19. (szerda)

13:00 órakor

tartja soros ülését, amelyre meghívom és egyúttal szíves megjelenését kérem.

Az ülés helye: Városháza - emeleti nagyterem

Telefonos csalók a WHO nevében

A koronavírus nem, de olyan csalók már megjelentek Magyarországon, akik az Egészségügyi Világszervezet, a WHO nevében telefonon próbálnak pénzt kicsalni jóhiszemű emberektől.