Önkéntes katonai szolgálat

létrehozva: 2022. 07. 19.
frissítve: 2022. 07. 19.

Újra várják a jelentkezőket Önkéntes Katonai Szolgálatra a Magyar Honvédség toborzóirodáiban. A tavaly őszi pilot programba mintegy ötszázan kerültek be, többen azóta is a seregben szolgálnak.

Az első két hónapban a tartalékos katonák alapkiképzésen vesznek részt, majd a második, négyhónapos ciklusban több opció közül is választhatnak. Lehetőségük van a lakhelyükhöz közeli tartalékos szervezetnél maradni, átszerződhetnek más szolgálati formára, vagy kérhetik, hogy kiképzésük speciális területen folytatódjon. Ha a szakkiképzés mellett döntenek, fizetésük a mindenkori minimálbérről a garantált bérminimumra emelkedik, mely jelenleg bruttó 260 ezer Ft.

A szeptember 5-én induló kiképzések a tervek szerint az ország valamennyi megyéjében és Budapesten is megkezdődnek. A felkészítés alappillére a mindennapos katonai testnevelés, melyet fizikai állapotfelmérés előz meg. A résztvevők harcászatot, közelharcot és térképészet tanulnak, megismerkednek a szolgálati szabályzattal, részt vesznek lőkiképzésen és alaki foglalkozásokon egyaránt. Aki úgy dönt, kipróbálná magát műveleti feladatokat ellátó csapatnál, ejtőernyős-, búvár- vagy speciális lövész kiképzést is kaphat, de megtanulhat harcjárművet vagy munkagépet vezetni is.

A program rugalmas: bármikor megszakítható, de újabb hat hónappal meg is lehet hosszabbítani. Aki pedig több évig katonaként szolgálna, dönthet a szerződéses, a műveleti tartalékos vagy a területvédelmi tartalékos szolgálati formák mellett. Egy korábbi interjúban Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese így fogalmazott: „ha hat hónap után az illető leszerel, akkor is nő a kiképzett tartalékosként nyilvántartott magyar állampolgárok száma, ha pedig szerződéses katonaként vagy területvédelmi tartalékosként szolgál tovább, akkor megint bővült a Magyar Honvédség képessége.”

Elsősorban olyan fiatalokra számítanak, akik egy ideig szüneteltetik tanulmányaikat, és erre az időre stabil megélhetést keresnek. Ez a szolgálati forma ugródeszka lehet a felsőoktatásba, hiszen a féléves szolgálatért akár 32-, az egyéves szolgálatért akár 64 többletpont is járhat.   

Valamennyi 18 és 65 év közötti magyar állampolgár jelentkezését várják, aki rendelkezik bejelentett belföldi lakóhellyel, erkölcsi bizonyítvánnyal és minimum általános iskolai végzettséggel. A szerződéskötést egészségügyi és pszichológiai vizsgálat előzi meg. Jelentkezni legkésőbb augusztus 15-ig lehet a megyeszékhelyek toborzóirodáiban, az iranyasereg.hu oldalon https://iranyasereg.hu/jelentkezes-oksz/, vagy az onlinetoborzo@mil.hu címen.

További hírek:

Tájékoztató az üzletek korlátozott nyitva tartásáról!

Figyelem!

Az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó humánjárvány megelőzése, illetve következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében elrendelt veszélyhelyzet során teendő intézkedésekről szóló 46/2020. (III. 16.) Kormányrendelet 6. § paragrafusa értelmében:
„Az élelmiszert, az illatszert, a drogériai terméket, a háztartási tisztítószert, a vegyi árut és a higiéniai papírterméket árusító üzlet, továbbá a gyógyszertár, a gyógyászati segédeszközt forgalmazó üzlet, az üzemanyag-töltőállomás és a dohánybolt kivételével a kereskedelemről szóló 2005. évi CLXIV. törvény 2.  § 27.  pontja szerinti üzletben (a továbbiakban: üzlet) 15.00 óra után 06.00 óráig az ott foglalkoztatottak kivételével tartózkodni tilos."

Üzlet fogalma: Kereskedelmi tevékenység folytatása céljából létesített vagy használt épület, illetve önálló rendeltetési egységet képező épületrész, helyiség, ideértve az elsődleges raktározás, tárolás célját szolgáló olyan épületet, vagy épületrészt is, amelyben kereskedelmi tevékenységet folytatnak.

Fontos tudni, hogy a szolgáltató szektorra - például manikűrös, fodrász, edzőterem - még nem vonatkozik a jogszabály, tehát ők nyitva lehetnek!

Közlemény-intézkedések a Depónia Nonprofit Kft. móri ügyfélszolgálatán

KÖZLEMÉNY

INTÉZKEDÉSEK A DEPÓNIA NONPROFIT KFT.
MÓRI ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁN

Ügyfélfogadási információ

Tisztelt Lakosság!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy a Móri Polgármesteri Hivatalban az ügyfélfogadás 2020. március 16-án (hétfőn) szünetel!

Az ügyfélfogadás további menetéről a későbbiekben nyújtunk információt!

Megértésüket köszönjük!

                                                                                     Dr. Kovács Zoltán

                                                                                               jegyző

Lakossági tájékoztatás koronavírus elleni korlátozó intézkedésekről!

Tisztelt Móri Polgárok!

A Kormány által március 13-án bejelentett iskolai változások, a bezárás és a digitális munkarend bejelentését követően egyeztettem a móri bölcsőde és óvodák vezető szakembereivel, valamint a közétkeztetést végző intézmény vezetőjével. Az egyeztetést követően polgármesterként az alábbi intézkedéseket hoztam meg március 16-a hétfő 0:00 órától:
Bár városunkban továbbra sem tudunk koronavírussal igazoltan fertőzött betegről, de úgy gondolom, a megelőzés érdekében az alábbi óvintézkedésekre szükség van:

Tájékoztatás az uszoda ideiglenes bezárásáról

TÁJÉKOZTATÁS

Biztonsági okokból, a koronavírus elterjedésének megelőzéseként, vendégeink védelme érdekében

a móri Wekerle Sándor Szabadidőközpont uszodája egy időre bezár!

A várható nyitás időpontjáról a későbbiekben értesíteni fogunk
                                                                           mindenkit!

                                                                           Megértésüket köszönjük!