Tisztítsuk meg az Országot program befejezése Móron
Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. által lebonyolított Tisztítsuk meg az Országot!” projekt I. ütemének végrehajtása a Mór Városi Önkormányzatnál a 2021/TMOP2/0154 számú támogatói okirat alapján.
Mór Városi Önkormányzat az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft-től nyert vissza nem térítendő támogatást az illegális hulladéktelepek felszámolására. A pályázatban vállaltak szerint november 30-ig a közreműködő partnerekkel sikerrel végezte el a munkát.
A „Tisztítsuk meg az Országot!” projekt célja, hogy az ország egész területén megszűnjenek az illegális hulladéklerakók, mely tevékenység 100%-os intenzitású, vissza nem térítendő támogatásként kapják az önkormányzatok.
Mór esetében 7 akcióterületen, kül-, és belterületen egyaránt összesen 25 konténernyi, 175 m3 hulladékot gyűjtöttek a rakodással megbízott dolgozók, akiket segítettek a terület városi képviselői is. Az elért eredmény az előzetesen becsült mennyiség több mint háromszorosa, melyet a város a hulladékkezelő telephelyére szállított további törvényi kezelésre. A pályázati támogatásból a hulladék elszállítását, és a gyűjtéshez szükséges kisösszegű felszerelések beszerzését valósította meg a város
Bízunk benne, hogy a projekt megvalósulásával egy nagy lépéssel közelebb kerülünk a város külterületeinek megtisztulásához, a társadalmi szemlélet további pozitív irányú változásához.
További hírek:
FELHÍVÁS VERSENYTÁRGYALÁSRA - Üzlethelyiségek
általános | 2025. 10. 10.
Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete nevében
– 32/2015. (VIII.31.) Ök. rendelet (továbbiakban: Rendelet)
5. § (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján –
az Önkormányzat tulajdonát képező alábbi ingatlan/ok
(nem lakáscélú helyiségek) vonatkozásában
MÓR-HOLDING Kft. pályázatot ír ki,
és nyilvános versenytárgyalás keretében bérbe adja:
FELHÍVÁS VERSENYTÁRGYALÁSRA - Istálló
általános | 2025. 10. 10.
Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete nevében
– 32/2015. (VIII.31.) Ök. rendelet (továbbiakban: Rendelet)
5. § (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján –
az Önkormányzat tulajdonát képező alábbi ingatlan/ok
(nem lakáscélú helyiségek) vonatkozásában
MÓR-HOLDING Kft. pályázatot ír ki,
és nyilvános versenytárgyalás keretében bérbe adja:
FELHÍVÁS VERSENYTÁRGYALÁSRA - Vásárcsarnok
általános | 2025. 10. 10.
Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete nevében
– 32/2015. (VIII.31.) Ök. rendelet (továbbiakban: Rendelet)
5. § (1) bekezdésben kapott felhatalmazás alapján –
az Önkormányzat tulajdonát képező alábbi ingatlan/ok
(nem lakáscélú helyiségek) vonatkozásában
MÓR-HOLDING Kft. pályázatot ír ki,
és nyilvános versenytárgyalás keretében bérbe adja:
TÁJÉKOZTATÁS az Egészségvonal elérhetőségéről és az EgészségAblak Applikációról
általános | 2025. 10. 09.
...
Az alábbiakban tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot
az Egészségvonal elérhetőségéről, céljáról,
az időpontfoglalás módjáról, továbbá
az EgészségAblak applikáció
használatáról szóló tájékoztató eléréséről.
FÓKUSZBAN A MEGELŐZÉS! - Népegészségügyi Roadshow Móron
általános | 2025. 10. 06.
Magyarország átfogó egészségvédelmi szűrőprogramja
2010-2020-2030 keretében megvalósuló
NÉPEGÉSZSÉGÜGYI ROADSHOW MÓRON.
IDŐPONT: 2025. október 15.
HELYSZÍN: Wekerle Sándor Szabadidő Központ (8060 Mór, Táncsics Mihály u. 25.)
NYITVATARTÁS: 9.00-16.00 (Megnyitó - sorszámok kiadása 9.00)











