Tisztítsuk meg az Országot! program Móron

létrehozva: 2021. 11. 29.
frissítve: 2021. 11. 29.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által támogatott és az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft. által lebonyolított Tisztítsuk meg az Országot!” projekt I. ütemének végrehajtása a Mór Városi Önkormányzatnál a 2021/TMOP2/0154 számú támogatói okirat alapján.

Mór Városi Önkormányzat 2021. szeptember 15.-én nyújtott be pályázatot az IFKA Közhasznú Nonprofit Kft-hez, melyet a 2021. november 17.-én pozitívan bíráltak el, és nyert 5 087 250 Ft, azaz ötmillió-nyolcvanhétezer-kétszázötven forint összegű vissza nem térítendő támogatást vállalt feladatainak végrehajtására, melyre a felhívás szerint 2021. november 30.-ig van kötelessége.

A pályázat benyújtását követően önkormányzatunk megkezdte a pályázatban megjelölt akcióterületeken a hulladék összegyűjtését, az illegális hulladéklerakók felszámolását. Valamennyi felkutatott területen vegyes hulladékot található. Mindegyikben volt bontásból származó törmelék, háztartási-, elektronikai és zöld hulladék is. Jellemzően sok autóipari hulladék is volt. Az eddig összegyűjtött hulladékok mennyisége 160 m3.

Az önkormányzat saját városkarbantartó cégének munkatársai megkezdték az elhagyott, vagy jogellenesen elhelyezett hulladékok begyűjtését. Konténereket és rakodógépeket béreltünk, ezen kívül további kis értékű eszközök, (szemeteszsák, lapát, lombseprű, cirokseprű, kesztyű) beszerzésére is sor került.

Bízunk benne, hogy a projekt megvalósulásával egy nagy lépéssel közelebb kerülünk a város külterületeinek megtisztulásához, a társadalmi szemlélet további pozitív irányú változásához.

További hírek:

Tájékoztató a piac nyitva tartásának és a 65. életévüket betöltött személyek általi látogatásának szabályairól

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének hatáskörében eljáró
Mór Város Polgármestere  

14/2020. (IV.17.) önkormányzati rendelete

a piac nyitva tartásának és a 65. életévüket betöltött személyek általi látogatásának szabályairól

Járványhelyzetet kihasználó csalót fogtak el a rendőrök

A Móri Rendőrkapitányság nyomozói a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársaival együtt elfogtak egy oroszlányi férfit, aki a gyanú szerint a koronavírus miatt rászorulók megsegítésére hivatkozva akart pénzt kicsikarni a megtévesztettektől.

KIJÁRÁSI KORLÁTOZÁS

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének hatáskörében eljáró Mór Város Polgármestere  

13/2020. (IV.10.) önkormányzati rendelete

a kijárási korlátozásokról

Pályázati kiírás - személyügyi- és jogi referens munkakör betöltésére

Móri Polgármesteri Hivatal

a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § (1) bekezdése alapján pályázatot hirdet

személyügyi- és jogi referens

munkakör betöltésére.

Tájékoztató a XVIl. Móri Diák Művészeti Fesztivál eredményeiről

A 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki, majd az ezt követő rendelkezés szabálya értelmében zárthelyen 100 főnél több személy részvételével rendezvény tartását megtiltotta. Így nem kerülhetett megrendezésre a Mór Városi Önkormányzat és a Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola közös szervezésében lebonyolított XVIl. Móri Diák Művészeti Fesztivál március 15-i gálaműsora, ahol sor került volna a fesztivál díjainak átadására is.