Szociális Alapszolgáltatási Központ intézményvezetői pályázati kiírás

létrehozva: 2020. 10. 02.
frissítve: 2020. 10. 02.

Mór Mikrokörzeti Szociális Intézményi Társulás Társulási Tanácsa (8060 Mór, Szt. István tér 6.)

a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A és 20/B. § alapján pályázatot hirdet a

Szociális Alapszolgáltatási Központ (8060 Mór, Bajcsy-Zsilinszky u. 7.)

intézményvezető (magasabb vezető) munkakör betöltésére.

 

 

A közalkalmazotti jogviszony időtartama: határozatlan idejű közalkalmazotti jogviszony

Foglalkoztatás jellege: teljes munkaidő

A vezetői megbízás időtartama: a vezetői megbízás határozott időre, 5 évre 2021. február 1 – 2026. január 31-ig szól.

A munkavégzés helye: Fejér megye, 8060 Mór, Bajcsy-Zs. u. 7.

A beosztáshoz tartozó, illetve a vezetői megbízással járó lényeges feladatok:

A Mór Mikrokörzeti Szociális Intézményi Társulás Szociális Alapszolgáltatási Központja Alapító okiratában foglalt tevékenységek és feladatok ellátása, az intézmény Szakmai programjának végrehajtása, valamint az intézmény Szervezeti és Működési Szabályzatában foglaltaknak megfelelő vezetése.

Illetmény és juttatások: az illetmény megállapítására és a juttatásokra a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény és vonatkozó végrehajtási rendelete rendelkezései az irányadók.

Pályázati feltételek:

- főiskola, a személyes gondoskodást nyújtó szociális intézmények szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 1/2000. (I.7.) SzCsM. rendelet 3. számú mellékletében előírt végzettség és szakképzettség, vagy a személyes gondoskodást nyújtó gyermekjóléti, gyermekvédelmi intézmények, valamint személyek szakmai feladatairól és működésük feltételeiről szóló 15/1998. (IV.30.) NM rendelet 2. számú mellékletében előírt végzettség és szakképzettség

- legalább 5 év felsőfokú végzettséget vagy felsőfokú szakmai képesítést igénylő, a gyermekvédelem, a szociális ellátás, az egészségügyi ellátás, illetve a közoktatás területén betöltött munkakörben szerzett szakmai gyakorlat,

- magyar állampolgárság

- magasabb vezetői megbízást az kaphat, aki a munkáltatóval közalkalmazotti jogviszonyban áll, vagy a megbízással egyidejűleg közalkalmazotti munkakörbe kinevezhető,

- büntetlen előélet, cselekvőképesség, valamint

- a pályázónak igazolnia kell, hogy nem áll foglalkozástól eltiltás hatálya alatt, továbbá nem áll a Kjt. 20. § (2) d) pontjában meghatározott büntetőeljárás hatálya alatt,

- a pályázónak nyilatkoznia kell, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 10/A. §-ában meghatározott kizáró okok vele szemben nem állnak fenn.

- a magasabb vezetői beosztás ellátására szóló megbízást megelőzően, az egyes vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségekről szóló 2007.évi CLII. törvény szerinti vagyonnyilatkozat-tétel,

A pályázat elbírálásánál előnyt jelent: legalább 1-3 év vezetői tapasztalat,

A pályázat részeként benyújtandó iratok, igazolások:

- szakmai életrajz, szakmai gyakorlatról szóló hiteles igazolás,

- nyilatkozat arról, hogy a pályázati anyagban foglalt személyes adatoknak a pályázati eljárással összefüggő kezeléséhez hozzájárul,

- nyilatkozat arról, hogy a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény 10/A. § (1) bekezdés e) pontjában meghatározott kizáró ok vele szemben nem áll fenn,

- 3 hónapnál nem régebbi hatósági erkölcsi bizonyítvány, mellyel igazolja, hogy büntetlen előéletű, a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20. § (2) bekezdés d) pontjában meghatározott feltételeknek megfelel, továbbá nem áll foglalkozástól vagy tevékenységtől eltiltás hatálya alatt,

- végzettséget, szakképzettséget igazoló okiratok másolata,

- az intézmény vezetésére, fejlesztésére vonatkozó szakmai program,

- nyilatkozat arról, hogy hozzájárul a pályázati anyag sokszorosításához,

- amennyiben pályázatának zárt ülésen történő tárgyalását kéri, erre irányuló írásbeli nyilatkozat,

- nyilatkozat arról, hogy a vagyonnyilatkozat-tételt vállalja,

- nyilatkozat a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvénynek a szociális, valamint a gyermekjóléti és gyermekvédelmi ágazatban történő végrehajtásáról szóló 257/2000. (XII.26.) Korm. rendelet 3/A. § alapján arról, hogy a pályázó nem áll cselekvőképességet érintő gondnokság alatt,

- nyilatkozat, hogy a Kjt. 41. §-a szerinti összeférhetetlenségi ok nem áll fenn, illetve megbízása esetén azt 30 napon belül megszünteti.

A munkakör betölthetőségének időpontja: 2021. február 1.

A pályázat benyújtásának határideje: 2020. november 2.

A pályázati kiírással kapcsolatosan további információt dr. Horváth Éva Közigazgatási és Szociális irodavezető nyújt, telefon: 22/560-814. A pályázatnak a megadott határidőig be kell érkeznie.

A pályázatok benyújtásának módja:

postai úton, a pályázatnak a Mór Mikrokörzeti Szociális Intézményi Társulás címére történő megküldésével (8060 Mór, Szent István tér 6.). Kérjük a borítékon feltüntetni a pályázati adatbázisban szereplő azonosító számot: 1/3225/2020. és a beosztás megnevezését: intézményvezető, valamint

elektronikus úton Fenyves Péter elnök részére a fenyves@mor.hu e-mail címen keresztül.

A pályázat elbírálásának módja, rendje: a pályázatokról – eseti bizottság által történő meghallgatást követően - a Mór Mikrokörzeti Szociális Intézményi Társulás Társulási Tanácsa dönt.

A pályázat elbírálásának határideje: 2020. november 26.

A pályázati kiírás további közzétételének helye, ideje:

www.mor.hu – 2020. október 2.

A munkáltatóval kapcsolatos egyéb lényeges információ: a Mór Mikrokörzeti Szociális Intézményi Társulás Társulási Tanács fenntartja magának a jogot, hogy a pályázatot érvénytelenné és eredménytelenné nyilvánítsa.

Az intézménnyel kapcsolatban további információt a www.mor.hu honlapon szerezhet.

További hírek:

Pályázati kiírás - területi védőnő munkakör betöltésére

Mór Városi Önkormányzat
az egészségügyi szolgálati jogviszonyról szóló
2020. évi C. törvény alapján
pályázatot hirdet
területi védőnő munkakör betöltésére.

Lakossági tájékoztató hadgyakorlatról

Ezúton tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Magyar Honvédség az amerikai hadsereg által szervezett és vezetett, kétévente Magyarországot is érintő, nemzetközi „Defender Europe 21” gyakorlatsorozathoz több fázisban, több gyakorlattal csatlakozik.A Magyar Honvédség az amerikai hadsereg által szervezett és vezetett, kétévente Magyarországot is érintő, nemzetközi „Defender Europe 21” gyakorlatsorozathoz több fázisban, több gyakorlattal csatlakozik.

FELHÍVÁS - Mór Város Díszpolgára

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete attól a céltól vezérleve, hogy a helyi közösség szolgálatában kiemelkedő érdemeket szerzett személyeket és szervezeteket méltó elismerésben részesíthesse, valamint személyüket és cselekedeteiket megfelelőképpen értékelve állíthassa példaként az utókor elé Mór Város Díszpolgári Címet, valamint Pro Urbe Emlékérmet alapított.

Állampapír befektetés díjmentesen otthonról értékes nyereményekért

Már több mint 24 ezren éltek azzal a lehetőséggel, hogy Ügyfélkapun keresztül, tehát személyes megjelenés nélkül nyitottak állampapír vásárláshoz szükséges értékpapír számlát a Magyar Államkincstárban. Ezek az állampapír befektetéseiket otthonról intéző ügyfelek eddig már
58 milliárd forintot meghaladó összegben vásároltak állampapírt a WEBKINCSTÁR vagy a MOBILKINCSTÁR alkalmazás segítségével.

 Hogyan lehet otthonról értékpapír számlát nyitni?

TÁJÉKOZTATÁS LAKOSSÁGI ADATGYŰJTÉSEKRŐL

Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) önkéntes adatszolgáltatáson alapuló lakossági adatfelvételeket hajt végre Mór településen. A válaszadás online és telefonon keresztül is lehetséges.

 

  • Munkaerő-felmérés és kiegészítő felvételei – havi rendszerességű
  • A lakosság utazási szokásai – 2021. április, július, október, 2022. január hónapokban, negyedéves gyakoriságú
  • Felmérés a Háztarások Információs és Kommunikációs Technológiai eszközhasználatáról - 2021. április-június