ÉLETVESZÉLYES DIZÁJNER DROG JELENT MEG A KÁBÍTÓSZERPIACON

  • létrehozva: 2020. 09. 04.
  • frissítve: 2020. 09. 04.
ÉLETVESZÉLYES DIZÁJNER DROG  JELENT MEG A KÁBÍTÓSZERPIACON

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK), a Nemzeti Szakértői és Kutató Központ (NSZKK), valamint az EMMI Nemzeti Drog Fókuszpont képviselői sajtótájékoztatón számoltak be egy veszélyes hatású új pszichoaktív anyag megjelenéséről.

AZ ORFK folyamatosan monitorozza és figyeli a kábítószerrel kapcsolatos folyamatokat. Ennek része a droggal kapcsolatba hozható halálesetek körülményeinek aprólékos vizsgálata.

Egy Borsod megyei 23 éves fiatalember halálával kapcsolatban felmerült, hogy a tragikus eset egy új dizájner droggal hozható összefüggésbe, amely gyanút az NSZKK szakértői megerősítettek. Az előzetes vizsgálatok alapján megállapították, hogy az elmúlt két hónapban 11 olyan haláleset történt, amelyben vagy az elhunyt szervezetéből, vagy a környezetében található anyagokból ugyanaz a dizájner drog volt beazonosítható.

Az esetekben közös, hogy rosszullét után rövid időn belül bekövetkezett a halál. Azokban az esetekben, ahol lehetséges volt, megkísérelték az újraélesztést, ám ez nem járt eredménnyel. A halálesetekben Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Tolna,  Fejér és Szabolcs-Szatmár-Bereg megye, valamint Budapest érintett, a tizenegyből öt haláleset Borsodban történt.

A jelenlegi ismeretek alapján az új dizájner drog május végén jelent meg a hazai utcai forgalomban, az előzetes vizsgálati eredmények alapján eddig 51 különböző lefoglalásban azonosították. Legtöbbször „varázsdohány” néven ismert, szintetikus hatóanyaggal átitatott dohánymintát, néhány esetben átitatott zöld gyógynövény-törmeléket, illetve barnás-narancssárgás színű, por formájú közel tiszta hatóanyagot foglalt le a rendőrség. Az új hatóanyag leggyakrabban az ország északkeleti megyéiben és Budapesten fordult elő, de az ország többi régiójában is azonosították már egyes lefoglalt mintákban.

Az eddigi eredmények alapján valószínűsíthető, hogy az új dizájner drog a korábbi hasonló vegyületeknél sokkal veszélyesebb, ám külsőre nem különböztethető meg a más hatóanyagot tartalmazó „herbál” illetve „varázsdohány” készítményektől, illetve ezek tiszta formában is előforduló hatóanyagaitól.

A Nemzeti Drog Fókuszpont kábítószerügyi statisztikai adatgyűjtő szerepkörénél fogva kapcsolatban van a hazai drogambulanciákkal, addiktológiai és pszichiátriai gondozókkal, kórházi osztályokkal és az alacsonyküszöbű szociális ellátókkal.  A szervezet a lakossági általános tájékoztatás mellett az ORFK-val együttműködésben riasztást ad ki a szakmai szervezet és drogbeteg ellátóhelyek számára arról, hogy a hazai piacon egy új anyag jelent meg.

A rendőrség elkötelezett a kábítószer-bűnözéssel szemben, mindig is kiemelt figyelmet fordított és fordít a kábítószer-forgalmazásra.

 

Az új pszichoaktív anyaggal kapcsolatos elfogásokról az alábbi linkeken érhetők el további közlemények:

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugye...

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugye...

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugye...

http://www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/legfrissebb-hireink/bunugye...

További hírek:

Lakossági Fórum - Milyen legyen házunk és környezete?

Építészeti-tájegységi arculati kézikönyv készül a Vértes tájegységre.

Szeretettel meghívjuk Önt és Családját 

a kézikönyv lakossági fórum keretében történő
bemutatására és kerekasztal beszélgetésre.

Helyszín: Mór, Erzsébet tér 14. (Művelődési Ház)

Időpont: 2018. november 26. 16.00

Meghívó

általános | 2018. 11. 15.

Meghívó

MEGHÍVÓ

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

2018. november 16. (péntek)

8:00 órakor

tartja soron kívüli ülését, amelyre meghívom és egyúttal szíves megjelenését kérem.

Az ülés helye: Városháza - emeleti nagyterem

Wekerle Napok 2018

általános | 2018. 11. 09.

Wekerle Napok 2018

Wekerle Sándor móri születésű első polgári származású magyar miniszterelnök születésének 170. évfordulója alkalmából 2018. november 14-15-én kétnapos rendezvénysorozatot szervez Móron a Wekerle Sándor Életművét Gondozó Kulturális és Tudományos Alapítvány és Mór Város Önkormányzata.  


 

Meghívó

általános | 2018. 10. 25.

Meghívó

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete

2018. október 31. (szerda)

13:00 órakor

tartja soros ülését, amelyre meghívom és egyúttal szíves megjelenését kérem.

Az ülés helye: Városháza - emeleti nagyterem

Zöldhulladék gyűjtési akció!

általános | 2018. 10. 25.

Zöldhulladék gyűjtési akció!

Mór Város Önkormányzata értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy a Depónia Nonprofit Kft. közreműködésével 2018. november 10-én zöldhulladék gyűjtést szervez.