Tájékoztató a XVIl. Móri Diák Művészeti Fesztivál eredményeiről

létrehozva: 2020. 04. 07.
frissítve: 2020. 04. 07.

A 40/2020. (III. 11.) Korm. rendelet Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki, majd az ezt követő rendelkezés szabálya értelmében zárthelyen 100 főnél több személy részvételével rendezvény tartását megtiltotta. Így nem kerülhetett megrendezésre a Mór Városi Önkormányzat és a Szent Erzsébet Római Katolikus Általános Iskola közös szervezésében lebonyolított XVIl. Móri Diák Művészeti Fesztivál március 15-i gálaműsora, ahol sor került volna a fesztivál díjainak átadására is.

A gálaműsor szereplői 2020. évben is a városban működő alapfokú iskolák tanulóiból kerültek ki. A megmérettetés 6 zsűritag előtt, több korcsoportban és kategóriában, - vers- és prózamondás, színjátszás, néptánc, modern tánc és ritmikus sportgimnasztika, szóló- és kamaraének, énekkari és hangszeres kategóriában történt.

A 2020. évben a fesztiválra összesen 46 csoport nevezett, a csoportban közreműködő diákok száma 640 fő, az egyéni szereplők száma 120 fő, összesen 760 diák készült a megmérettetés napjára, a februári 20-i döntőre. A döntőn nyújtott teljesítmények alapján a zsűri 41 produkciót javasolt a gálaműsorba, így 314 diák léphetett volna színpadra.

Ezúton szeretnénk megköszönni a tanulók színvonalas produkcióit, a felkészítő pedagógusok és a szülők áldozatos munkáját.

A tájékoztatónk mellékletei az elért minősítésekről:

  • Ünnepi gálaműsor
  • a Móri Petőfi Sándor Általános Iskola
  • a Móri Radnóti Miklós Általános Iskola
  • a Móri dr. Zimmermann Á. Általános Iskola
  • a Szt.Erzsébet Római Katolikus Ált. Iskola
  • a Móri Gárdonyi Géza Óvoda, Ált. Isk., Szakiskola, Készségfejl. Iskola és EGYMI
  • a Móri Pászti Miklós Alapfokú Művészetoktatási Intézmény
  • a Városi csoportok (több iskolai tanulót magába foglaló művészeti csoportok)
  • Törő Gábor országgyűlési képviselő különdíja
  • Városi Közművelődési Közalapítvány különdíja

Az elért eredményekhez oklevél és írószerutalvány is tartozik, melyet minden tanuló a saját intézményében vehet át az évvégi bizonyítványok átvételekor. A különdíjazottak jutalma, a veszélyhelyzet feloldását követően kerül átadásra.

Szeretettel gratulálunk az elért eredményekhez, mindenkinek jó egészséget kívánunk, vigyázzunk magunkra és vigyázzunk egymásra!

XVIl. Móri Diák Művészeti Fesztivál szervezői és zsűrije nevében:

 

dr.Némethné Utry Edit s.k.                                 Kovács Béla s.k.
Humánügyi Iroda                  Szt.Erzsébet Rk. Általános Iskola
irodavezető                                                  igazgató

Dokumentumok
Csatolmány Méret
Művészeti Fesztivál díjazottak 2020. 1.17 MB

További hírek:

Tájékoztató idegenforgalmi adót érintő változásról

A Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében a koronavírus-járvány gazdasági hatásainak mérséklése érdekében szükséges adózási könnyítésekről szóló 140/2020. (IV. 21.) Korm. rendelet 5. §-a alapján 2020. április 26-tól 2020. december 31-ig terjedő időszakban eltöltött vendégéjszaka utáni idegenforgalmi adót az adó alanyának nem kell megfizetnie, az adó beszedésére kötelezettnek nem kell beszednie, befizetnie.

A megállapított, de be nem szedett adót azonban be kell vallani az adóhatósághoz. Nem kell bevallani a megállapított adót, ha annak összege nulla.

Tájékoztatás lomtalanítás folytatásáról

A Depónia Kft. ezúton tájékoztatja a Tisztelt Lakosságot, hogy a járványügyi helyzet miatt felfüggesztett lomtalanítás folytatódik 2020. május 18-tól.

Az ügyfeleknek ismét lehetőségük van igénybe venni a házhoz menő lomtalanítást a korábban ismert módokon jelezve szándékukat.

A lomtalanítással kapcsolatos információk megtalálhatók a Depónia Kft. honlapján: https://www.deponia.hu/lomtalanitas.

Tájékoztatás forgalmi rend változásról!

Tisztelt Dózsa György utcai Lakók!

Tájékoztatom Önöket, hogy a folyamatban lévő Dózsa György utca felújítási munkálatok következő ütemében a Dózsa György utca 5. számú épület és a Kórház utca közötti útszakaszon szükséges lezárni a leállósávot.
Itt 2020. május 6-tól (szerda) tiltott lesz a megállás.

Kérjük, járműveiket egyéb közterületi parkolóban szíveskedjenek elhelyezni a kivitelezés befejezéséig!

Felhívás - Reprezentatív felmérés a koronavírus fertőzöttségről

Ezúton tájékoztatjuk a lakosságot, hogy – a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem – és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével kérdőíves felméréssel támogatott szűrővizsgálat indult. Móron 34 előre kiválasztott személy kap felkérést az önkéntes, ingyenes szűrővizsgálatra.

Tájékoztató a május 1. és a hétvégére vonatkozó kijárási korlátozásokról

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének hatáskörében eljáró
Mór Város Polgármestere 
20/2020. (IV.30.) önkormányzati rendelete
a hétvégére vonatkozó kijárási korlátozásokról