Nagyforgalmú közlekedési létesítmények zajcsökkentési intézkedési terve

létrehozva: 2019. 12. 16.
frissítve: 2019. 12. 16.

A környezeti zaj kezeléséről és értékeléséről szóló 280/2004. (X. 20.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm. rend.) értelmében a rendeletben meghatározott éves forgalomnagyságot meghaladó közlekedési létesítményekre stratégiai zajtérképet és zajcsökkentési intézkedési tervet kell készíteni és rendszeres időközönként felülvizsgálni. A Korm. rend. 1. § (3) bekezdés b) pontja és a (3a) bekezdés b) pontja az előbbi feladat ellátását a közlekedésért felelős miniszter által kijelölt szervezethez telepíti. A miniszteri kijelölés alapján a fő közlekedési létesítmények közül a nagyforgalmú vasutak (30 000 szerelvény/évnél nagyobb forgalmú vasútvonalak) és a nagyforgalmú közutak (3 millió jármű/évnél nagyobb forgalmú országos közúti szakaszok) stratégiai zajtérképeinek és intézkedési terveinek elkészítését és felülvizsgálatát a KTI Közlekedéstudományi Nonprofit Kft. (a továbbiakban: KTI) végzi.

Tájékoztatom, hogy a Korm. rend.-ben előírtaknak megfelelően a KTI elkészítette a nagyforgalmú közutakra és a nagyforgalmú vasutakra vonatkozó intézkedési tervek tervezetét (intézkedési tervjavaslat).

Az intézkedési tervjavaslatok egyeztetésének eljárásrendjéről a Korm. rend. 11. §-a rendelkezik. Az ebben foglalt előírások alapján az intézkedési tervjavaslatokat a KTI az érintett települési önkormányzatok részére továbbítja. A tervjavaslatok nyilvánosságra hozatala és az észrevételek megtételének lehetőségére és módjára vonatkozó tájékoztatás az önkormányzatok feladata. A társadalmi egyeztetést követően a KTI a beérkezett vélemények figyelembevételével véglegesíti az intézkedési terveket.

Tájékoztatom, hogy a Korm. rend. 11. § (6) bekezdése alapján az intézkedési tervjavaslatra vonatkozó észrevételek megtételére a közzététel időpontjától számítva 30 napon belül van mód.

Az intézkedési tervjavaslat letöltéséhez kérjük, hogy az alábbi linken keresztül elérhető webhelyen jelentkezzen be a lent megadott felhasználónévvel és jelszóval (ajánlott internet böngészőprogram: Google Chrome):

Az intézkedési tervjavaslatot az alábbi dokumentumok tartalmazzák:

  • Általános leírás – Intézkedési terv – Stratégiai zajtérképezés III. ciklus,
  • Műszaki dokumentáció – Intézkedési terv – Stratégiai zajtérképezés III. ciklus,
  • Fejér – Mór – Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése III. ciklus – intézkedési terv – Közúti

A fenti dokumentumok közül az általános leírás és a műszaki dokumentáció közvetlenül pdf formátumban letölthető, míg a település specifikus közúti intézkedési terv letöltéséhez a megnyitott file fölött az egér jobb gombjának megnyomásával a nyomtatás funkciót választva, a „Cél” rubrikában a „Mentés PDF-ként” opciót beírva a file pdf formátumban lementhető.

Felhívom szíves figyelmét, hogy a webhelyen elérhető stratégiai zajtérképekhez tartozó dokumentumok („Általános leírás – Stratégiai zajtérképezés III. ciklus”, „Műszaki dokumentáció – Stratégiai zajtérképezés III. ciklus”, „Fejér – Mór – Fő közlekedési létesítmények stratégiai zajtérképezése III. ciklus – települési érintettség adatok – Közúti”) egyeztetésére 2018-ban már sor került, ezért azok csak tájékoztató jellegűek, nem képezik a jelen egyeztetés tárgyát.

Végezetül tájékoztatom, hogy az intézkedési tervjavaslatokhoz kapcsolódó, a KTI által 2018-ban készített stratégiai zajtérképek a http://ugyelza.kti.hu/map/ linken keresztül bárki számára bejelentkezés nélkül is elérhetőek.

Akinek a fentiekkel kapcsolatban észrevétele van, azt a csordasmonika@mor.hu e-mail címre szíveskedjen megküldeni legkésőbb 2020. január 20-ig. A beérkezett észrevételeket az önkormányzat a KTI felé továbbítja.

Az üggyel kapcsolatos kérdésekben forduljanak bizalommal kapcsolattartóinkhoz e-mailben (intezkedes@kti.hu) vagy munkanapokon 9:00 és 15:00 között telefonon (technikai jellegű kérdések: +36 (1) 371-5989, egyéb ügyekben: +36 (1) 371-5842 vagy +36 (1) 371-5820).

Mór, 2019. december 16.

Várjuk észrevételét, együttműködését előre is köszönjük!

Fenyves Péter
polgármester

További hírek:

HIRDETMÉNY - Mór város településszerkezeti terv és helyi építési szabályzat elfogadása tárgyában

Tájékoztatom Mór város lakosságát, a civil-, érdekképviseleti és gazdálkodó szervezeteket, valamint a településen működő egyházakat, hogy Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete törvényi kötelezettségének eleget téve a településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Kormányrendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet), 43. § (2) bekezdés aa) pontja alapján az elkészített

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 87/2022. (III. 30.) határozatát a településszerkezeti tervről

és

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 10/2022. (IV. 1.) önkormányzati rendeletét Mór város helyi építési szabályzatáról

az alábbi elérési úton közzéteszem.

Hirdetés - óvodai beiratkozás

Mór Városi Önkormányzat értesíti azokat a szülőket, akiknek gyermeke a harmadik életévét 2022. augusztus 31.-ig betölti, valamint a 2022/2023. nevelési év során tölti be a 3. életévét (az utóbbiak előjegyzésbe kerülnek), hogy a fenntartásában lévő óvodákban és a Móri Többcélú Kistérségi Társulás fenntartásában lévő székhely óvodában az Oktatási, Kulturális és Sport Bizottság, a Képviselő-testülettől Szervezeti és Múködési Szabályzatáról szóló 5/2015. (IV.1.) Ök. rendelet 1. sz. mellékletének alapján, átruházott hatáskörben eljárva, továbbá a Móri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa a nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: EMMI rendelet) 20.§ (1) bekezdés alapján, az óvodai beíratási időpontokat 2022/2023-as nevelési évre az alábbiak szerint határozta meg:

Felhívás borversenyre

Tisztelt Borosgazdák!

A Móri Borvidék borosgazdáinak hagyományos Szent György napi borversenye 2022. április 22-én, pénteken kerül megrendezésre.

 

Tájékoztató a Kormányablak rendkívüli nyitvatartásáról

Tájékoztatjuk Tisztelt Lakosságot,

hogy a 2022. április 3-i országgyűlési választáson és országos népszavazáson való részvételhez szükséges személyazonosító okmányok (személyi igazolvány, útlevél, jogosítvány és lakcímkártya) cseréje, pótlása, illetve kiállítása érdekében

2022. április 2-án (szombaton) 8-18 óra között, valamint

2022. április 3-án (vasárnap) 7-19 óra között

több kormányablak és okmányiroda rendkívüli nyitvatartással áll a választópolgárok rendelkezésére.

 

További részleteket cikkünkben olvashatnak, az ügyeletet tartó helyszínek listáját ITT érhetik el.

126.  Fejér Móri Járási Hivatal  Mór 8060 Mór, Kapucinus tér 2.      Igen

Tájékoztatás ügyfélfogadásról

Tisztelt Lakosság!

Ezúton tájékoztatjuk Önöket, hogy 2022. március 26-án (szombaton)  a Móri Polgármesteri Hivatalban a választással kapcsolatos ügyek tekintetében az ügyfélfogadási ideje 08.00 – 16.00 óra között alakul, minden más ügytípus tekintetében az ügyfélfogadás szünetel!