Meghívó
Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
2019. augusztus 6. (kedd)
8:30 órakor
tartja soron kívüli ülését, amelyre meghívom és egyúttal szíves megjelenését kérem.
Az ülés helye: Városháza - emeleti nagyterem
NAPIRENDI JAVASLAT
1.) JAVASLAT MÓR-HOLDING Kft. ügyvezetői feladatkörének betöltése tárgyában
2.) JAVASLAT a helyi közösségi közlekedés központi támogatása tárgyában
3.) JAVASLAT „Út- és járdafelújítás 2019. évi II. ütem” kivitelezési munkálataira vonatkozó közbeszerzési eljárás megindítása tárgyában
4.) JAVASLAT „Fenntartható települési közlekedésfejlesztés Mór, Dózsa György utca” című pályázat kivitelezési munkálataira vonatkozó közbeszerzési eljárás lezárása tárgyában
5.) JAVASLAT „Humán közszolgáltatások fejlesztése Móron és térségében” című pályázat képzési és munkaerőpiaci szolgáltatásaira vonatkozó közbeszerzési eljárás köztes bírálata tárgyában
6.) JAVASLAT „Humán közszolgáltatások fejlesztése Móron és térségében” című pályázat eszközbeszerzéseire vonatkozó közbeszerzési eljárás lezárása tárgyában
7.) JAVASLAT „Zártkerti besorolású földrészletek mezőgazdasági hasznosítását segítő, infrastrukturális hátteret biztosító fejlesztések támogatása” című pályázaton való részvétel tárgyában
Mór, 2019. augusztus 1.
Fenyves Péter
polgármester
További hírek:
HELYSZÍNVÁLTOZÁS! - Móri Bornapok Népzenei és Néptáncfesztivál ünnepi megnyitó
általános | 2025. 09. 29.
Ezúton tájékoztatjuk az Érdeklődőket,
hogy az időjárási helyzetre való tekintettel
a Móri Bornapok Népzenei és Néptáncfesztivál
2025. október 3-án (pénteken) 17 órakor
kezdődő megnyitó ünnepsége
az Erzsébet téri Művelődési Házban
kerül megrendezésre.
ÁLLÁSPÁLYÁZAT Szociális Alapszolgáltatási Központ Intézményvezető munkakör betöltésére
általános | 2025. 09. 29.
Móri Többcélú Kistérségi Társulás Társulási Tanácsa
(8060 Mór, Szent István tér 6.)
a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 20/A és 20/B. § alapján pályázatot hirdet a
Szociális Alapszolgáltatási Központ (8060 Mór, Bajcsy-Zsilinszky u. 7.)
intézményvezető (magasabb vezető)
munkakör betöltésére.
PÁLYÁZATI KIÍRÁS - Mór Városi Önkormányzat Ellátó Központja Igazgató munkakörének betöltésére
általános | 2025. 09. 29.
Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete
a "Közalkalmazottak jogállásáról szóló" 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. és 20/B. § alapján
pályázatot hirdet
Mór Városi Önkormányzat Ellátó Központja
Igazgató (magasabb vezető)
beosztás ellátására.
HIRDETMÉNY Mór város településterv 5. módosításának partnerségi és lakossági véleményezéséről
általános | 2025. 09. 26.
Mór Városi Önkormányzat a településtervek tartalmáról, elkészítésének és elfogadásának rendjéről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 419/2021. (VII. 15.) Korm. rendelet (továbbiakban: Korm. rendelet) 66. §-a és Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének 452/2024. (XII.11.) határozata alapján, egyszerűsített egyeztetési eljárás keretében folytatja le az alábbi településterv módosítását.
A módosítás az alábbi területeket érinti:
M200 Komárom - Kisigmánd (Ml autópálya) - Kisbér - Székesfehérvár (M7 autópálya) - Sárbogárd (MB gyorsforgalmi út) között gyorsforgalmi út Mór város közigazgatási területét érintő szakasza.
A Korm. rendelet 65. §-a és Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének, a településfejlesztési és településrendezési eszközökkel, a településképi arculati kézikönyvvel, valamint a településképi rendelettel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 32/2017. (X.4.) önkormányzati rendelet (a továbbiakban: rendelet) alapján a településrendezési eszközök módosítása tervdokumentációját jelen hirdetménnyel közzé teszem a város honlapján, az alábbi helyen: https://mor.hu/hirek, valamint az önkormányzat hirdetőtábláján kifüggesztésre kerül.
A rendelet alapján értesítjük a Tisztelt Partnereket, hogy lakossági fórumot tartunk, mely a fenti témakörökben véleményt nyilváníthatnak:
A lakossági fórum ideje: 2025. október 7. (kedd) 16 óra
Helye: Mór Polgármesteri Hivatal
Az elkészült dokumentáció és rendelet módosítás a honlapon megtekinthető.
Észrevételeket és javaslatokat a közzétételtől számított 15 napon belül lehet megtenni, kizárólag elektronikus úton, vagy személyesen a lakossági fórumon.
A véleményeket a hivatalnak címezve papír alapon vagy a morph@mor.hu elektronikus levélcímre szíveskedjenek megküldeni.
E-TÉR rendszeren ügyfélkapus elérhetőséggel.
A lakossági fórumon is várjuk a dokumentumokkal kapcsolatos észrevételeket.
Közzététel napja: 2025. szeptember 26.
Vélemények beérkezésének határideje: 2025. október 13.
Együttműködésüket előre is köszönöm.
Mór, 2025. szeptember 26.
Fenyves Péter
polgármester