Nyári diákmunka 2019.

létrehozva: 2019. 06. 11.
frissítve: 2019. 06. 11.

Tájékoztató a „Nyári diákmunka 2019.”

központi munkaerőpiaci program indításáról

 

 

 

A programindítás indokai

A fiatalkori inaktivitás csökkentésére, a korai munkatapasztalat és munkajövedelem szerzés elősegítésére a 2013-2018-as években indított „Nyári diákmunka” program tapasztalatait felhasználva a 2019. évben ismét meghirdetésre kerül a program.

Hosszú távú cél, hogy a diákok a későbbiek folyamán a versenyszférában helyezkedjenek el és ehhez hozzájárul a program keretében történő munkatapasztalat-szerzés.

2018. évben a programot kiterjesztettük, így az ágazati munkaerőhiány kezelése érdekében a mezőgazdaság és a vendéglátás területén is lehetőséget biztosítottunk a program keretében diákok foglalkoztatására. Idén a turizmus területével bővítjük a foglalkoztatási lehetőségek körét.

A program célja

A program – prevenciós jelleggel – már diákkorban elő kívánja segíteni a fiatalok munkához jutását és ezzel a korai munkatapasztalat-szerzés mellett a jövedelemszerzés lehetőségét is biztosítja. A munka révén szerzett korai sikerélmény elősegíti a későbbi munkaszocializációs folyamatot is.

A program továbbá lehetőséget kínál a diákok kötelező szakmai gyakorlatának teljesítésére is.

A program célcsoportja

A program célcsoportjába azok a fiatalok tartoznak, akik:

16 – 25 év közötti nappali tagozaton tanuló diákok,

közvetítést kérőként kérték nyilvántartásba vételüket és

foglalkoztatásra irányuló, vagy vállalkozási jogviszonnyal nem rendelkeznek.

A program elemei:

Munkaerőpiaci szolgáltatások

A járási (fővárosi kerületi) hivatal foglalkoztatási osztálya a program keretében a közvetítést kérőként regisztrált diákok számára általános és a helyi sajátosságokra is kitérő munkaerőpiaci információt nyújt. Ezt követően a beérkezett munkaerőigények alapján az esélyegyenlőségi szempontok figyelembevételével munkaközvetítést végez a legoptimálisabb elhelyezés érdekében.

A foglalkoztatást elősegítő bérköltség támogatás

A programban a diákok csak az Mt. hatálya alá tartozó munkaviszonyban foglalkoztathatóak, ennek megfelelően támogatás is csak munkaviszony keretében történő foglalkoztatáshoz nyújtható.

A program struktúrája:

A program két pillérre épül:

Önkormányzati diákmunka: A programban a foglalkoztatást biztosító és így támogatható munkáltató a területi, települési önkormányzat és önkormányzati alaptevékenységet végző intézménye, továbbá egyházi jogi személy lehet.

Diákmunka a mezőgazdaság, a turizmus és a vendéglátás területén: A felmerülő ágazati munkaerőhiány kezelése érdekében a mezőgazdaság, valamint a turizmus és vendéglátás területén is lehetőség nyílik a program keretében diákok idényjellegű foglalkoztatására.

1. pillér: Önkormányzati diákmunka

A program keretében a munkaadók számára a célcsoportba tartozó személyek munkaviszonyban történő foglalkoztatása esetén a munkabér és a ténylegesen megfizetésre kerülő szociális hozzájárulási adó együttes összegének 100 %-a kerül megtérítésre. 

A program keretében legfeljebb 2 hónap időtartamra, maximum napi 6 órás foglalkoztatás támogatható. A támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 146.250 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 111.750 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe, amely összegen felül kerül megtérítésre a szociális hozzájárulási adó. A napi 6 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.

2. pillér: Diákmunka a mezőgazdaság, a turizmus és a vendéglátás területén

A program keretében a munkaadók számára a célcsoportba tartozó személyek munkaviszonyban történő alkalmazása esetén legfeljebb napi 8 órás foglalkoztatás támogatható. A munkabér és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 75 %-a kerül megtérítésre legfeljebb 2 hónap időtartamra. A fennmaradó bérköltséget és járulékait a foglalkoztatónak kell viselnie. 

A mezőgazdasági, turisztikai és vendéglátási területen történő munkavégzés legfeljebb 8 órában került meghatározásra, ezzel ösztönző hatást kívánunk elérni, továbbá azt, hogy a vállalkozások is vállaljanak részt a költségek viselésében. A különbségtétel abból adódik, hogy munkaerőhiányos területre kívánunk munkaerőt biztosítani.

Ennek megfelelően a támogatás megállapítása során havi munkabérként a szakképzettséget igénylő munkakör esetében 146.250 Ft/fő/hó, szakképzettséget nem igénylő munkakör esetében pedig 111.750 Ft/fő/hó összeg vehető figyelembe, amely összegen felül kerül megtérítésre a szociális hozzájárulási adó – előbb említettek szerinti – arányos része. A napi 8 óránál rövidebb munkaidőben történő foglalkoztatás esetén a támogatási összeg arányosan csökken.

 A támogatás időtartama

A program 2019. június 1-jétől 2019. augusztus 31-ig tart. A program keretében kötelezettséget vállalni a 2019. július 1. - 2019. augusztus 31. közötti időtartamban kezdődő és befejeződő foglalkoztatásra vonatkozóan lehet.

Tekintettel a program nyári időtartamára, áthúzódó kötelezettségvállalásra értelemszerűen nincs lehetőség.

A program megvalósítója

A programot a Pénzügyminisztérium koordinálása mellett az állami foglalkoztatási szervként eljáró megyei (fővárosi) kormányhivatalok és az állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalok valósítják meg.

A program forrása, költsége

A program keretében nyújtott támogatások forrását a Pénzügyminisztérium biztosítja a Nemzeti Foglalkoztatási Alap foglalkoztatási alaprész 2019. évi központi kerete terhére. A program összköltsége 3,6 milliárd Ft.

 A programtól várt eredmények

2019. évben 30 ezer fő diák – változó időtartamú – foglalkoztatása várható a program keretein belül.

A programmal kapcsolatos bővebb tájékoztatás a területileg illetékes állami foglalkoztatási szervként eljáró járási (fővárosi kerületi) hivatalnál érhető el.

                                                                                                                                              Pénzügyminisztérium

 

 

További hírek:

Tájékoztatás Kormányzati Ügyfélvonal szolgáltatásairól

Tisztelt Ügyfelek!

A pandémiás időszakban különös fontossággal bír az, hogy az ügyfelek használják az elektronikus ügyintézési szolgáltatásokat. Ennek elősegítése érdekében, 2021. január 1-től a Kormányzati Ügyfélvonal (1818) segíti az elektronikus ügyintézési portál használatát.

Változások a gépjármű adóztatásban

A 2021. január elsejétől hatályos adójogszabályok alapján a gépjárműadóval kapcsolatos adóhatósági feladatokat az állami adó- és vámhatóság (NAV) fogja ellátni.

Jelenleg a gépjárműadóról szóló 1991. évi LXXXII. törvény (a továbbiakban: Gjt.) 2020. évben hatályos rendelkezései alapján a belföldi gépjárművek adója esetében az adóhatósági feladatokat az illetékes önkormányzati adóhatóság látja el. A módosulás kapcsán az adóhatósági feladatokat az említett tárgyban 2021. január 1-jétől már az állami adóhatóság (NAV) látja el. A 2021. évtől kezdődő időszakra járó gépjárműadót a NAV számlájára kell megfizetni, a NAV 2021. évben kiadandó határozata szerint.

Zöldhulladék gyűjtési akció

Mór Önkormányzata értesíti a Tisztelt Lakosságot, hogy a Depónia Nonprofit Kft. lebonyolításával 2020. december 12-én zöldhulladék gyűjtést szervez Mór település területén.

MÓR, VIRÁG UTCAI TELKEK ÉRTÉKESÍTÉSE

Mór Városi Önkormányzat (8060 Mór, Szt. István tér 6.) a tulajdonában levő Mór Virág utcában kialakított kivett beépítetlen terület megnevezésű tehermentes ingatlanokat értékesítésre meghirdeti építési telkek céljára.

Ügyintézés a Móri Polgármesteri Hivatalban

Tisztelt Ügyfeleink!

Felhívjuk figyelmüket, hogy személyes megjelenéssel járó ügyfélforgalom csökkentése érdekében a Polgármesteri Hivatal Portaszolgálatára postaláda került kihelyezésre.

Kérelmeiket, megkereséseiket, leveleiket

is el tudják juttatni részünkre.

Nyomtatványaink megtalálhatók az alábbi weboldalon:

https://mor.hu/ugyintezes

Kérjük a kérelem nyomtatványok hiánytalan kitöltését.

Kérdés esetén, illetve előzetes időpontegyeztetés céljából hívja ügyintézőinket!

Személyes ügyintézés KIZÁRÓLAG előzetes időpontegyeztetést követően lehetséges!

Köszönjük együttműködésüket!

                                                                                 Dr. Taba Nikoletta

                                                                                           aljegyző