„HÉTKÖZNAPOK EURÓPÁJA” című vetélkedő felhívása

létrehozva: 2018. 11. 19.
frissítve: 2018. 11. 22.

„HÉTKÖZNAPOK EURÓPÁJA” című vetélkedő felhívása

Megújulunk! A székesfehérvári Tarsoly Ifjúságért Egyesület, számos együttműködő szervezettel közösen, „A mi Európánk” című sikeres vetélkedősorozat folytatásaként a 2018/2019. tanévben magyarországi és határon túli magyar középiskolások számára meghirdeti a „Hétköznapok Európája” című vetélkedőt.

Fontosnak tartjuk, hogy a fiatalok gyarapítsák ismereteiket Európáról és térségünk Európában betöltött szerepéről, múltjáról, jelenéről. Célunk az is, hogy otthonosan mozogjanak a hétköznapi élet fontos témáiban, ügyeiben. Szeretnénk alkalmat adni arra, hogy a résztvevők értelmes kortárs kapcsolatokat alakíthassanak ki, fejleszthessék egyéni és csapatjátékos készségeiket.

A változatos témák arra sarkallják a fiatalokat, hogy minél eredményesebben tájékozódjanak a neten, gyakorolják a felelősségteljes munkamegosztás technikáit, ügyesen működjenek együtt. Ismerjék meg jobban Európa országainak kultúráját, földrajzát, népszokásait, nevezetességeit, ünnepeit, gasztronómiáját. Legyen alkalmuk megemlékezni az I. világháború befejezésének centenáriumáról, valamint Magyarország EU tagságának közelgő 15. évfordulója kapcsán gyarapíthassák általános EU-s ismereteiket. Méltányolják az épített és természeti környezet értékeit és tájékozódjanak arról, hogy hogyan lehet ezeket védeni. Az általános tájékozottság és polgári tudatosság érdekében elengedhetetlen, hogy többet tudjanak az emberi- és polgári-, valamint a választójogokról az Európai Unióban. A minél sikeresebb élethez hasznos, ha felvértezik magukat továbbtanulási-, munkavállalási-, lakhatási ismeretekkel szűkebb és tágabb környezetükben, és ha egy kis jártasságot szereznek az életvitel-, háztartás-, rendezvények-, utazások szervezésével kapcsolatban is.

A döntős csapatok felkészülését pontosabb instrukciókkal segítjük majd.

A vetélkedő nyelve: magyar

A vetélkedő felépítése: 2 internetes forduló, valamint a döntő Székesfehérváron.

Jelentkezés: A vetélkedőre 4 fős középiskolai tanulókból álló csapatok jelentkezését várjuk. A jelentkezéshez szükséges csapatonként egy segítő tanár is. Egy intézmény több csapattal is indulhat a vetélkedőn. A vetélkedőre a felhívás megjelenésétől kezdődően a Tarsoly Ifjúságért Egyesület honlapján (www.tarsolyegyesulet.hu) lehet regisztrálni és a csapatok itt tájékozódhatnak a vetélkedő folyamatáról. A regisztrált csapatok számára lesznek elérhetők az internetes fordulók feladatai.

1. forduló: 2018. november 26. (12:00 órától) – november 29. (24:00 óráig)  

2. forduló: 2019. január 28. (12:00 órától) – január 31. (24:00 óráig)

9 csapat kerül a döntőbe az internetes fordulók feladatainak megoldásáért kapott pontszámok alapján. Minden csapat a legmagasabb pontszám alapján jut be, de egy régióból maximum 2 csapat, és egy iskolából legfeljebb 1 csapat lehet döntős.

A döntő időpontja: 2019. március 23. (szombat) 9:00 óra.

Helye: SzSzC Deák Ferenc Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája

Cím: 8000 Székesfehérvár, Károly János utca 32.

Díjak jellege: utazás Európában, utazás a Felvidéken, FEZEN bérlet, egyéb jutalmak (egyeztetés alatt).

A díjakat – részben vagy egészben – szervező partnereink biztosítják.

További információ a www.tarsolyegyesulet.hu honlapon lesz olvasható. E-mail: tarsolyie@gmail.com.

Székesfehérvár, 2018. november 5.

   

További hírek:

Telefonos csalók a WHO nevében

A koronavírus nem, de olyan csalók már megjelentek Magyarországon, akik az Egészségügyi Világszervezet, a WHO nevében telefonon próbálnak pénzt kicsalni jóhiszemű emberektől.

Pályázati felhívás "Fejér Termék" elismerés elnyerésére

A Fejér Megyei Önkormányzat "Fejér Termék" elismerés elnyerésére pályázatot hirdet. A minősítés célja a figyelem felhívása a Fejér megyében előállított élelmiszerekre és kézműves termékekre, mint helyi termékekre, továbbá a Fejér Termék program három pillérének - hagyomány, érték, minőség - való megfelelés hangsúlyozása.

Felhívás "KÖLTŐNK ÉS KORA" vetélkedőre

FELHÍVÁS 2020.

A Szabadművelődés Háza, a Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Tarsoly Ifjúságért Egyesület a hagyományoknak megfelelően a költészet napja alkalmából huszonkilencedik alkalommal hirdet "KÖLTŐNK ÉS KORA" címmel vetélkedőt középiskolások számára József Attila munkásságáról, életéről, koráról, irodalomtörténeti jelentőségéről, hatásáról.

Meghívó lakossági fórumra

Mór Városi Önkormányzat tisztelettel meghívja Önt az Európai Unió által támogatott „Mór város belterületi vízrendezése” - TOP-2.1.3-15-FE1-2016-00016 – című projekthez kötődő lakossági fórumra. A Zrínyi Miklós u., Hársfa u., Pince u., Ezerjó u. által határolt területen az elmúlt idők folyamán a csapadékvíz többször okozott káreseményt. A vízkárok elhárítására az Önkormányzat sikeresen pályázott és készül a meglévő befogadó árkok kapacitásának megfelelően a terület elvezető rendszerének felülvizsgálatával az árok-rendszer felújítása és a vizek elvezetése. Védve az akcióterületen lévő lakóházakat illetve a kulturális örökség részét képező, önkormányzati rendelettel helyi védelem alá helyezett műemlék jellegű pincéket. A lakossági fórum keretében a beruházást ismerteti a város vezetése, a megbízott tervező, műszaki ellenőr és kivitelező képviselőjével.

Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadása

Forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatóság Fejér megyei ügyfélszolgálatához,
ha neme, életkora, bőrszíne vagy nemzetisége, vagyoni helyzete, egészségi állapota, szexuális irányultsága, nemi identitása, faji hovatartozása, vallási, vagy világnézeti meggyőződése, politikai vagy más véleménye, anyanyelve, fogyatékossága, családi állapota, anyasága vagy apasága, vagy egyéb tulajdonsága miatt hátrányos megkülönböztetés éri!

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata a diszkriminációval okozott jogsértések kivizsgálása és megszüntetése.