Hirdetmény az általános iskolai beiratkozásról

létrehozva: 2018. 03. 12.
frissítve: 2018. 03. 12.

Értesítem az érintett szülőket, törvényes képviselőket, (a továbbiakban együtt: szülők), hogy a 2018/2019. tanévre történő általános iskolai beiratkozásra az alábbi időpontokban kerül sor:

2018. április 12-én (csütörtökön) 8 órától 19 óráig
2018. április 13-án (pénteken) 8 órától 19 óráig. 

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény (a továbbiakban: Nkt.) 45. § (1) bekezdése értelmében Magyarországon minden gyermek köteles az intézményes nevelés-oktatásban részt venni, tankötelezettségét teljesíteni.
Tankötelessé váló, azaz 2012. augusztus 31-ig született gyermekét a szülő köteles beíratni a lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes vagy választott iskola első évfolyamára.T
A nevelési-oktatási intézmények működéséről és a köznevelési intézmények névhasználatáról szóló 20/2012. (VIII.31.) EMMI rendelet (a továbbiakban: rendelet) 21. § (1) bekezdése értelmében a tankötelezettség megkezdésének feltétele a gyermek iskolába lépéshez szükséges fejlettségének megléte, annak igazolása. Az iskolába lépéshez szükséges fejlettséget az óvoda igazolja.
A beiratkozáskor be kell mutatni s gyermek nevére kiállított személyi azonosítót és lakcímet igazoló hatósági igazolványt, továbbá az iskolába lépéshez szükséges fejlettség elérését tanúsító igazolást.

Az Nkt. 50. § (6) bekezdése alapján az általános iskola köteles felvenni azt a tanköteles tanulót, aki életvitelszerűen az általános iskola körzetében lakik. A kötelező felvételt biztosító iskolák felvételi körzeteit a Fejér Megyei Kormányhivatal Székesfehérvári Járási HIvatala a honlapján nyilvánosságra hozza. A felvételről első fokon az iskola igazgatója dönt a rendeletben foglalt eljárásrend szerint.
A jelentkezés elutasítása esetén a szülő jogszabálysértésre vagy érdeksérelemre hivatkozással nyíújthat be fellebbezési kérelmet a kézhezvételtől számított 15 napon belül. Az eljárást megindító kérelmet az elutasító döntést hozó iskolához kell benyújtani a Székesfehérvári Tankerületi Központ igazgatójának címezve, illetve, ha nem állami fenntartású az intézmény, akkor annak fenntartójához kell címezni.

A fenti rendelkezések szerinti körzet meghatározás ben érinti a szülő szabad iskolaválasztáshoz való jogát. Amennyiben a választott iskola a gyermek felvételét elutasító döntést hoz (a fellebbezést követően is), a szülő a gyermekét a döntés jogerőre emelkedését követő 5 napon belül köteles beíratni a kötelező felvételt biztosító iskola első évfolyamára.

A nem magyar állampolgár kiskorú akkor tanköteles Magyarországon, ha

  • menekült, oltalmazott, menedékes, valamint a menedékjogról szóló törvény alapján befogadott jogállású
  • a szabad mozgás és tartózkodás jogával rendelkező személyek beutazásáról és tartózkodásáról szóló törvény hatálya alá tartozik, és bevándorolt vagy letelepedett jogállású, vagy Magyarország területén való tartózkodásra jogosító engedéllyel rendelkezik.

A feltételek meglétét a tanuló nevelési-oktatási intézménybe történő felvételénél igazolni kell.
A nem magyar állampolgár, amíg megfelel a fenti feltételeknek, az iskola nevelést-oktatást a tankötelezettség fennállása alatt a magyar állampolgárokkal azonos feltételekkel veheti igénybe.

Az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az iskolába nem íratja be, szabálysértést követ el.

Kérem a kedves szülőket, hogy a jelzett napokon tegyenek eleget gyermekük általános iskolai beíratási kötelezettségüknek.

 

Dokumentumok
Csatolmány Méret
Iskolák felvételi körzetei 699.23 KB

További hírek:

MÓR JEGENYE UTCAI TELKEK ÉRTÉKESÍTÉSE

Mór Városi Önkormányzat (8060 Mór, Szt. István tér 6.) a tulajdonában levő Mór Jegenye utcában kialakított kivett beépítetlen terület megnevezésű tehermentes ingatlanokat értékesítésre meghirdeti építési telkek céljára.

A szabályozási terv Lke17* besorolása szerint az ingatlanra a jelenleg hatályos helyi építési előírások szerint maximálisan 30 %-os beépítési százalékkal, oldalhatáron álló építési helyen belül, maximum 5,5 m-es építménymagasságú épület helyezhető el, a területen a zölddel való fedettség legalább 40%.

A 2022. július 28-i liciteljáráson az ingatlanok kikiáltási ára: (a liciteljárás induló összege)

Tájékoztatás Mór város helyi autóbusz bérletvásárlásról

Tisztelt Móri Lakosok!

Kedvezményes negyedéves bérlet (Tanuló/Nyugdíjas):

Az alábbi nyitvatartási időben megvásárolhatóak a negyedéves kedvezményes bérletek 1.500 Ft összegért. Aki kitöltött a bérlet vásárlására megbízást, az a meghatalmazott személytől átveheti a Polgármesteri Hivatal 5. számú ügyfélszolgálati irodájában az alábbi időpontokban.

 

EBÖSSZEÍRÁS MÓR VÁROS KÖZIGAZGATÁSI TERÜLETÉN

Tisztelt Móri Lakos!

           

Az állatok védelméről és kíméletéről szóló 1998. évi XXVIII. törvény (a továbbiakban Ávtv.) 42/B.§ (1) bekezdésében foglalt kötelezettség alapján Mór Város közigazgatási területén

2022. július 08. napjáig ebösszeírásra kerül sor.

Lakossági kérdőív Fenntartható Városfejlesztési Stratégia elkészítéséhez

A 2021-27-es Európai Uniós ciklus fenntartható városfejlesztési forrásainak felhasználásához elvárás integrált területi, városi stratégiák készítése. Az ennek keretében elkészülő Fenntartható Városfejlesztési Stratégia (továbbiakban FVS) támogatja a városokat a fenntarthatóság, különösképpen a pénzügyi fenntarthatóság és forráskombináció megvalósításában egy rezíliens, zöld és digitális átmenetet szolgáló, várostérségben gondolkozó városfejlesztési gyakorlat kialakításában, ezáltal megalapozza a város további, jövőben elkészítendő stratégiai dokumentumait.

FORGALOMKORLÁTOZÁS

Tisztelt Lakosok!

Tájékoztatjuk Önöket, hogy a Szent Erzsébet Általános Iskola bővítési, felújítási munkálatai kapcsán a Pince utcában, az iskola előtt húzódó légvezetékes kisfeszültségű villamos hálózat egy szakaszát földbe kell helyezni.

Az oszlopok cseréje (bontás, új építés, betonalap készítése) darus gépjárművel történik, mely az út teljes szélességét elfoglalja.