Meghívó

létrehozva: 2017. 10. 19.
frissítve: 2017. 10. 26.

Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testülete 2017. október 25. (szerda) 13:00 órakor tartja soros ülését, amelyre meghívom és egyúttal szíves megjelenését kérem.

Az ülés helye: Városháza - emeleti nagyterem

 

 

NAPIRENDI JAVASLAT

 

1.)JELENTÉS lejárt határidejű határozatok végrehajtásáról

2.)TÁJÉKOZTATÓ az átruházott hatáskörben hozott polgármesteri, jegyzői és bizottsági döntésekről és azok végrehajtásáról

3.)JAVASLAT a helyi közművelődési tevékenységről szóló rendelet tárgyában

4.)TÁJÉKOZTATÓ Mór város településképi arculati kézikönyve és településképi rendelete (előzetes tájékoztató szakasz) partnerségi egyeztetéséről, valamint az elkészített véleményezési anyagról (a mellékletek pótanyagként kerülnek kiküldésre)

5.)Javaslat a Székesfehérvári Tankerületi Központ fejlesztési tervének véleményezése tárgyában

6.)JAVASLAT a Mór Római Katolikus Plébánia támogatásban elnyert összeg felhasználási céljának módosítása tárgyában

7.)Tájékoztató Mór Városi Önkormányzat 2017. évi gazdálkodásának háromnegyedéves helyzetéről

8.)BESZÁMOLÓ az integrált településfejlesztési stratégia végrehajtásáról

9.)JAVASLAT vízvezeték létesítéséhez kapcsolódó kártalanítási megállapodás kötése tárgyában (melléklet pótanyagként kerül kiküldésre)

10.)JAVASLAT EFOP-4.1.2-17-2017-00069 pályázat kapcsán a Móri Radnóti Miklós Általános Iskola infrastrukturális fejlesztéséhez tulajdonosi hozzájárulás jóváhagyása tárgyában (pótanyagként kerül kiküldésre)

11.)JAVASLAT „anyag biztosítása lakossági munkálatokhoz” soron lévő forrás felhasználásával kapcsolatos szabályozás tárgyában

12.)JAVASLAT a hagyományos technológiával épült ingatlanok energetikai felújításának, korszerűsítésének támogatása tárgyában

13.)JAVASLAT a polgármester feladatellátásának 2017. év III. negyedévi értékelése tárgyában

14.)Polgármesteri tájékoztató

15.)Kérdések, interpellációk

 Az érdeklődők a nyilvános ülés napirendjeihez tartozó előterjesztéseket a http://www.mor.hu weblapon tekinthetik meg.

 

Mór, 2017.október 19.

 

Fenyves Péter

polgármester  

További hírek:

Telefonos csalók a WHO nevében

A koronavírus nem, de olyan csalók már megjelentek Magyarországon, akik az Egészségügyi Világszervezet, a WHO nevében telefonon próbálnak pénzt kicsalni jóhiszemű emberektől.

Pályázati felhívás "Fejér Termék" elismerés elnyerésére

A Fejér Megyei Önkormányzat "Fejér Termék" elismerés elnyerésére pályázatot hirdet. A minősítés célja a figyelem felhívása a Fejér megyében előállított élelmiszerekre és kézműves termékekre, mint helyi termékekre, továbbá a Fejér Termék program három pillérének - hagyomány, érték, minőség - való megfelelés hangsúlyozása.

Felhívás "KÖLTŐNK ÉS KORA" vetélkedőre

FELHÍVÁS 2020.

A Szabadművelődés Háza, a Vörösmarty Mihály Könyvtár és a Tarsoly Ifjúságért Egyesület a hagyományoknak megfelelően a költészet napja alkalmából huszonkilencedik alkalommal hirdet "KÖLTŐNK ÉS KORA" címmel vetélkedőt középiskolások számára József Attila munkásságáról, életéről, koráról, irodalomtörténeti jelentőségéről, hatásáról.

Meghívó lakossági fórumra

Mór Városi Önkormányzat tisztelettel meghívja Önt az Európai Unió által támogatott „Mór város belterületi vízrendezése” - TOP-2.1.3-15-FE1-2016-00016 – című projekthez kötődő lakossági fórumra. A Zrínyi Miklós u., Hársfa u., Pince u., Ezerjó u. által határolt területen az elmúlt idők folyamán a csapadékvíz többször okozott káreseményt. A vízkárok elhárítására az Önkormányzat sikeresen pályázott és készül a meglévő befogadó árkok kapacitásának megfelelően a terület elvezető rendszerének felülvizsgálatával az árok-rendszer felújítása és a vizek elvezetése. Védve az akcióterületen lévő lakóházakat illetve a kulturális örökség részét képező, önkormányzati rendelettel helyi védelem alá helyezett műemlék jellegű pincéket. A lakossági fórum keretében a beruházást ismerteti a város vezetése, a megbízott tervező, műszaki ellenőr és kivitelező képviselőjével.

Egyenlő Bánásmód Hatóság ügyfélfogadása

Forduljon az Egyenlő Bánásmód Hatóság Fejér megyei ügyfélszolgálatához,
ha neme, életkora, bőrszíne vagy nemzetisége, vagyoni helyzete, egészségi állapota, szexuális irányultsága, nemi identitása, faji hovatartozása, vallási, vagy világnézeti meggyőződése, politikai vagy más véleménye, anyanyelve, fogyatékossága, családi állapota, anyasága vagy apasága, vagy egyéb tulajdonsága miatt hátrányos megkülönböztetés éri!

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladata a diszkriminációval okozott jogsértések kivizsgálása és megszüntetése.