Hirdetmény

létrehozva: 2017. 06. 21.
frissítve: 2017. 06. 21.

Mór város településképi arculati kézikönyve és településképi rendelete elkészítéséhez szükséges partnerségi egyeztetési eljárás előzetes tájékoztató szakaszáról

A településfejlesztési koncepcióról, az integrált településfejlesztési stratégiáról és a településrendezési eszközökről, valamint egyes településrendezési sajátos jogintézményekről szóló 314/2012. (XI. 8.) Korm. rendelet 29/A.§ -ára hivatkozással tájékoztatjuk a lakosságot a város területén működő civil,- érdekképviseleti,- gazdálkodó szervezeteket és vallási közösségeket (együtt: partnereket), hogy Mór Városi Önkormányzat megkezdte Mór város településképi arculati kézikönyve és településképi rendelete készítését.

A településképi rendelet az építési tevékenységgel érintett építmények településképhez való illeszkedését biztosító anyaghasználatára, tömegformálására, homlokzati kialakítására és a zöldfelületek kialakításának módjára, a településképi szempontból meghatározó területekre, a helyi építészeti örökség egyedi és területi védelmére, védetté nyilvánítására és a védettség megszüntetésére, a reklámok, reklámhordozók, cégérek és egyéb műszaki berendezések elhelyezésére és alkalmazására, illetve tilalmára vonatkozó településképi követelményt tartalmazhat.

A településképi arculati kézikönyvben a településképi követelmények szakmai megalapozása érdekében készül, melyben meg kell határozni a településkép jellemzőit, a településképi szempontból egymástól jól elkülönülő településrészek arculati jellemzőit és értékeit, a településképhez illeszkedő építészeti elemeket és a településkép minőségi formálására vonatkozó ajánlásokat.

Annak érdekében, hogy ezek az ajánlások minél inkább találkozzanak az Önök értékítéletével, véleményével, tájékoztatjuk, hogy 2017. július 11. napjáig nyújthatják be javaslataikat Mór Városi Önkormányzat Képviselő-testületének a településfejlesztési és településrendezési eszközökkel, a településképi arculati kézikönyvvel, valamint a településképi rendelettel összefüggő partnerségi egyeztetés szabályairól szóló 7/2017. (II. 22.) rendelete szerint az alábbi módon:

a) elektronikus levélben morph@mor.hu email címre
b) írásban Mór Városi Önkormányzat címére (8060 Mór, Szt. István tér 6.) történő megküldésével, vagy ugyanott személyesen történő leadásával, vagy
c) lakossági fórumon szóban, illetve a lakossági fórumtól számított 8 napon belül az a) vagy b) pontban foglaltak szerint.

 

A lakossági fórum időpontja: 2017. július 3. (hétfő) 16:30

                            helyszíne: Mór, Lovarda u. 5. (volt Uránia Filmszínház épülete)

Bővebb információ a 22/560-849 telefonszámon kérhető.

 

 

 

Fenyves Péter

polgármester

További hírek:

Városi megemlékezés a TRIANONI TRAGÉDIA 104. évfordulóján

 

M E G H Í V Ó

Városi megemlékezés

a TRIANONI TRAGÉDIA

104. évfordulóján

Időpont: 2024. június 4. (kedd) 16.30 óra

Helyszín: Trianoni Emlékmű (Mór, Szent István tér 2.)

Tájékoztatás ügyfélfogadásról

Tisztelt Lakosság!

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy 2024. június 7. napján (pénteken)
a Móri Polgármester Hivatalban
az ügyfélfogadás 12:00 óráig tart.

Szíves megértésüket köszönjük!

                                                                Dr. Taba Nikoletta
                                                                          jegyző

HIRDETMÉNY - Mór Városi Önkormányzat tulajdonában álló ingatlanok liciteljárás során történő hasznosítására

Mór Városi Önkormányzat (8060 Mór, Szent István tér 6.) kizárólagos tulajdonában lévő ingatlanok közül haszonbérleti szerződés formájában

2030. szeptember 30-ig történő

hasznosításra meghirdeti az alábbi ingatlanokat - a Településfejlesztési Bizottság 90/2024. (IV.23.) határozata alapján - nyilvános ajánlattételi (licit) eljárás keretében:

KÖZLEMÉNY – környezetvédelmi hatósági eljárás megindításáról

A Fejér Vármegyei Kormányhivatal Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztályán a Fehrer Hungária Kft. (9022 Győr, Liszt F. u. 35.) kérelme alapján a Mór, Gyár u. 10. szám, 3339 hrsz alatti telephelyén tervezett tömbhabok gyártására vonatkozó egységes környezethasználati engedély kiadására irányuló eljárás indult a környezeti hatásvizsgálati és az egységes környezethasználati engedélyezési eljárásról szóló 314/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 18. § -a alapján.

A környezetvédelmi hatósági eljárás megindításáról szóló közlemény a csatolmányban olvasható.

Tájékoztatás ügyfélfogadásról

Tisztelt Lakosság!

Ezúton tájékoztatom Önöket, hogy 2024. június 5. napján (szerdán)
a Móri Polgármester Hivatalban
az ügyfélfogadás 15:00 óráig tart.

Szíves megértésüket köszönjük!

                                                                Dr. Taba Nikoletta

                                                                           jegyző